Musorujsag
Élő Eredmények

Mélyebbre zuhant a Ferrari, mint várta, de visszakapaszkodott

Mélyebbre zuhant a Ferrari, mint várta, de visszakapaszkodott

F1
A mezőny első feléből is kiszorult a Ferrari, aztán korrigált az autójának nem fekvő francia pályán. Carlos Sainzék egy ismerős rejtéllyel is szembesültek.

Készítette arra a szurkolóit a Ferrari, hogy Monaco és Baku után ne számítsanak az élmezőnybe kerülésükre Franciaországban, ám arról nem tettek említést, hogy annyira vissza fognak esni, mint a pénteki első szabadedzésen… A vörösök délelőtt mindkét autójukkal kiszorultak a top 10-ből, Charles Leclerc másfél másodperces hátránnyal volt 11., Carlos Sainz pedig egy korábbi kicsúszása után a 16. helyen rekedt meg, 1,9 másodperces lemaradással.

Hogy miért voltak a mezőny második felében az első tréningen, arra versenyigazgatójuk, Laurent Mekies adta meg a választ a két edzés között. „Nem hinném, hogy a tizenegyedik és tizenhatodik hely az igazi pozíciónk. Mi a programunkkal inkább a versenyre készültünk. Az előző versenyeken látható volt, hogy a futamon nem olyan jó a tempónk, mint az időmérő edzésen, ezért most erre fókuszáltunk” – magyarázta.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Csapata aztán délutánra szépített is. Charles Leclerc az ötödik helyre zárkózott föl, 0,678 másodperces hátrányban Max Verstappentől, Carlos Sainz pedig 8. lett, 0,826 másodperces lemaradással.

„Nagyjából olyan volt, amilyennek vártuk. Baku és Monaco sokkal jobban sikerült, mint vártuk, és ez most olyan hétvége, amilyennek vártuk”

– állapította meg Leclerc, hogy tulajdonképpen a helyükre kerültek.

Azért elismerte, délelőtt nem csupán a versenyre való készülés akadályozta őket a jobb köridők elérésében. „Az autó egyensúlyával volt gond. Nagyon nehéz nap volt ez mindenkinek a szél miatt, ami nagyon erős volt. Ez nehézzé tette a vezetést, de mindenki számára, szóval muszáj boldogulni vele. A második edzésen egy kicsivel jobb volt.”

A szél csapattársát is megtréfálta. Éppen a lágy gumikon készült gyorskörre, amikor hátulról elkapta egy lökés és kiforgatta alóla a Ferrarit. A bukótér dörzspapírszerű felfestése cafatokra is szaggatta a gumiját, így azt a szettet le is írhatta.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

„Az első edzésen egyszerűen nem jött össze a kör a lágy gumin, mert megpördültem. Mivel a második edzésen már mehettem a lágyon, jóval előrébb végeztem” – mondta Sainz. „A szél ezen a pályán a lehető legrosszabb irányból fúj. A célegyenesben szembeszél van, ezért lassú vagy az egyenesben, míg minden kanyarban hátszél van, ami nehézzé teszi. Lassabbak is vagyunk 2019-hez viszonyítva, amikor ellentétes irányú volt a szél. Emellett nagyon kiszámíthatatlan is, ezért könnyű hibázni.”

A spanyol szerint jó hír, hogy az SF21-es alapvetően jól működik.

„Az autó érzésre rendben van, a gond az, hogy előre tudtuk, ez a pályatípus nem kedvez nekünk úgy, mint Baku és Monaco. Szóval visszatértünk a valóságba, de közben jó látni, hogy az autó egyensúlya nincs messze az ideálistól.”

Hogy miért az utcai pályákhoz képesti visszaesés, azt Mekies magyarázta el. „Nehézségekre számítottunk itt. Gyors és közepesen gyors kanyarok vannak ezen a pályán, ezekről pedig a korábbi versenyekről tudjuk, hogy az autónk nem teljesít bennük annyira jól, mint a lassú kanyarokban. Márpedig itt kizárólag gyors és közepesen gyors kanyarok vannak, szóval számítottunk a visszaesésre.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Leclerc szerint az ötödik hellyel azért elégedettek lehetnek.

„Ez nem rossz. Még sok munkánk lesz, de az első edzés után szépen talpra álltunk, az autó jobb lett, és ezzel elégedett vagyok. Ezúttal ott vagyunk, ahová vártuk magunkat. A McLarennel, az Alpine-nal és az Alpha Taurival harcolunk.”

Az ő legyőzésükhöz szerinte azért még fejlődniük kell. „Fontos lesz mindent megérteni, holnap ez meghatározó lesz. A gumikat a működési tartományba kell vinnünk, ami nehéz itt, és a szél miatt az autó beállítása sem egyszerű. Fontos lesz, hogy könnyűvé tegyük a vezetést, mert csak így rakhatunk mindent össze az időmérős körön. Ha ezek összejönnek, akkor egész jó hétvégénk lehet.”

Sainz rámutatott, náluk nem áll fenn a több csapatot foglalkoztató dilemma, hogy a lágy vagy a közepes gumin próbáljanak-e majd bejutni a Q3-ba az időmérő edzésen. A tempókülönbség a két keverék között nem tűnt nagynak, a piros jelölésű abroncs elég gyorsan használódott. A Ferrarinál viszont – idén nem először – kicsit más a helyzet. „Nálunk a közepes gumi ma nem volt jó gumi. A keményen és a lágyon igazán otthon éreztük magunkat, de a közepesen valamiért nem. Nem értjük ezt, soha nem is fogjuk. Egyszerűen nem egy jó gumi” – jelentette ki Sainz.

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak