Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: Nem tudom, az emberek mit vártak a visszatérésemtől…

Alonso: Nem tudom, az emberek mit vártak a visszatérésemtől…

F1, The Race
Nem tetszik Fernando Alonsónak, hogy próbálják szenvedésként beállítani az F1-es visszatérését, miközben szerinte semmi rendkívüli nincs a kezdeti nehézségekben.

Két év kihagyás után tért vissza a Forma–1-be Fernando Alonso, és bár előzetesen azt nyilatkozta, hogy versenyzőként olyan szinten még sosem állt, mint az egyéb sorozatokban való kalandozásai után, a pályán nyújtott teljesítménye és az eredményei eddig nem azt sugallják, hogy élete formájában van. Nemrég maga is elismerte, kicsit nehézkesebb a visszarázódás a 2018-hoz képest más érzést nyújtó autóval és gumikkal, mint azt előzetesen gondolta, de így is élvezi, hogy újra a királykategóriában dolgozhat.

A Francia Nagydíj helyszínén a kétszeres bajnok jelezte, nem tetszik neki, hogy sokan úgy próbálják beállítani a helyzetét, mintha óriási szenvedés lenne számára a visszazökkenés.

„Igen, számítottam erre. Bakuban már mondtam, hogy nem értek egyet azzal a megállapítással, hogy nagyon szenvedek. Most őszintén, a hatból háromszor voltam a Q3-ban, a hatból háromszor vagy négyszer a pontzónában, és nagyjából erre is számítottunk.”

„Nem tudom, az emberek mit vártak pontosan a visszatérésemtől. Én elégedett vagyok a dolgok alakulásával. Igaz, hogy ennél többet kell kihoznom az autóból, különösen szombatonként, és a gumikat még nem érzem annyira az első pár körben. De ezzel talán mindenki így van. Egyre jobbak leszünk a hétvégék során. Nem is tudom. Én nem látom azt a szenvedést, amit az emberek minden héten emlegetnek” – kritizálta a kritikusait.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso egyébként úgy érzi, felszálló ágban van, amit alátámaszt, hogy Bakuban az eddigi legjobb hétvégéjét teljesítette, hiszen szombati 8. helye és vasárnapi 6. pozíciója is 2021-es csúcsot jelentett számára. Ez lett volna az áttörés nála? „Nem tudom. Valamilyen szinten úgy érzem, hogy kezdenek egyre jobban alakulni a dolgok nálam az autótól kapott érzés és a potenciál kiaknázása szempontjából” – felelte Alonso.

„Portugáliában történt egy nagy változás az autótól kapott érzés terén, aztán Barcelonában a Q3-ban voltam, és bár az egy kiállásos taktika talán túl ambiciózus volt, de amúgy versenyképesek voltunk. Monacóban az időmérőig jól éreztem magam és vasárnap is. Baku pedig az év eddigi legjobb eredményét hozta, szóval úgy érzem, egyre jobb lesz minden, és már alig várom a jó eredményeket az év második felében.”

Fernando Alonso (Fotó: Staley / XPB Images)

A spanyol harciasságával probléma biztosan nincs. Ezt két hete az újraindított verseny utolsó két körében bizonyította. Akkor három autót előzött meg és Lewis Hamilton kicsúszásával négy pozíciót nyert a célig, így megmentette az amúgy nem túl jól alakuló futamát. „Örültem, hogy sikerült előzgetnem, és amikor a célvonalat átszelve a csapat azt mondta, hatodik lettem, úgy éreztem, lemaradtam valamiről. Fogalmam sem volt, honnan jött a hatodik hely. Örültem a csapat miatt, a pontok miatt. A versenytempónk nem volt nagyszerű, de sok pontot szereztünk, és a kétkörös futam igazán intenzív volt, mindenki élvezte.”

Az Alpine formája a „normál pályákra” való visszatéréssel a jelek szerint újra javulóban, és a pénteki második szabadedzést 4.-ként záró Alonso is kezd egyre inkább belelendülni. Kiemelte, a triplahétvége ilyen szempontból nem jön rosszul, sem neki, sem a csapatának, mivel több lehetőséget kínál a kísérletezésre és a tanulásra.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: Alpine)

További tartalmak