Musorujsag
Élő Eredmények

Brawn: A Mercedes most először került komoly nyomás alá

Brawn: A Mercedes most először került komoly nyomás alá

F1
A Forma–1 sportigazgatója, Ross Brawn természetesen a Francia Nagydíj után is jelentkezett a jól megszokott összegzéssel, melyben kitért Max Verstappen és a Red Bull nagy taktikai sikerére, a Ferrari szenvedésére, és arra, hogy a Mercedes most már tényleg komoly nyomás alá került.

Mivel a Paul Ricard-versenypálya eddig a Mercedes vadászterülete volt, a Francia Nagydíj előtt a legtöbben arra számítottak, a csillagosok két elbukott párharc után most fognak visszavágni a Red Bullnak. A hétvége azonban nem a várt forgatókönyvet hozta: Max Verstappen az időmérőn és a versenyen is legyőzte a Mercedest.

Ross Brawn összegzésében kiemelte, számára egyértelmű, hogy a hatalmas taktikai csatát nyerő Verstappen volt a nap embere Franciaországban, maga a futam pedig megmutatta, miért csodálatos sportág a Forma–1.

„Csodálatos volt figyelni, ahogyan a futam lassúból sodró lendületűvé vált” – írta. „Ez a verseny maga volt a Forma–1. A sportág emberi és stratégiai oldalát is láthattuk a maga teljes pompájában. A csatából végül Verstappen került ki győztesen. Egyértelmű, hogy a Mercedesen kifogott az alávágás. Ami a futamon történt, nem egyezett a számításokkal. Ez volt a meglepetés. Aztán pedig az, ki húzza meg a ravaszt egy második kiállással.”

Max Verstappen és Sergio Pérez (Fotó: Red Bull/Getty Images)

„Ha valaki ilyenkor előáll egy második kiállással, akkor egy körrel később már nem lehet válaszolni, mert túl késő lesz. Akkor le vagy győzve. Ilyenkor elkötelezed magad, hogy kinn maradsz. Elég bátor dolog volt a Red Bulltól, hogy feladta a vezető pozíciót a második cseréért. De nem akarták, hogy megismétlődjön a spanyol futam. Versenyképesek voltak és agresszív volt a hozzáállásuk” – folytatta.

„Lewis (Hamilton) bebizonyította, hogy nehéz körülmények között is többet tud kihozni a gumikból, mint Valtteri (Bottas), aki nyilvánvaló, hogy jobban elkoptatta a gumikat. Lewis a teljesítmény kihasználásának mestere. Még öt körrel a futam vége előtt sem mertem volna biztosra venni, hogy Max le fogja előzni, mert annyira lenyűgöző volt Lewis a futam azon szakaszában. Bárhogy alakulhatott volna” – emelte ki.

„A feleségem megkérdezte, mit csinálnék, ha a Mercedes boxfalán ülnék? Mire azt válaszoltam, hogy nagyon örülök, hogy nem kell ott ülnöm, mert már öreg vagyok, és nem tenne jót a vérnyomásomnak. Amit most látunk az egy klasszikus bajnoki küzdelem. Ez rádöbbent minket arra, mi maradt el az előző években. Szeretnénk, hogy két csapat küzdjön a bajnokságért, és ha ez nem lehetséges, akkor két csapattárs. Mindkettő hiányzik 2016 és Nico (Rosberg) bajnoki címe óta. Jó látni egy igazi test-test elleni csatát” – adott hangot elégedettségének.

Carlos Sainz és Charles Leclerc (Fotó: Ferrari) Carlos Sainz és Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

Az előző két hétvégén remeklő, Franciaországban viszont a futamon pont nélkül maradó Ferrari visszaesése a vörösök korábbi csapatvezetőjét is meglepte. „Az időmérőn jók voltak, és nem tudom, hová tűnt a tempójuk a futamon. Ki kell találniuk, mit rontottak el, mert a mostani nem volt összhangban az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményükkel. Furcsa eredmény volt, de biztos vissza fognak vágni. Biztos nem akarjuk most hallani, hogy sajnos nem tudjuk, mi történt, és nézzük meg, mi lesz a következő futamon” – fogalmazott.

„Én azt mondanám, hogy adjatok nekünk pár napot, hogy kiderítsük mi történt, hogy újraszerveződhessünk, és megpróbáljuk levonni a következtetéseket, kideríteni, mit tehetünk ebben az ügyben. Most két másik futam is jön egymás után, szóval ez egy kicsit megnehezíti a dolgukat. A legtöbb csapatnak van tapasztalata arról, hogyan kezelje a nehéz hétvégéket. Szerintem a Ferrari mérnökei is leülnek, és csöndben kitalálják, miért volt ez a vereség, és segítenek fenntartani a csapat morálját” – magyarázta.

A szakember szót ejtett Bottasról is, aki a futam után meglehetősen dühösen szólt oda csapatának, hogy az elrontotta a taktikáját, és hallgatnia kellett volna rá, vagyis két kiállásra tenni a futam során. Brawn szerint azonban jobb, hogy a csapat kitart döntései mellett.

„Valtteri nehéz időszakon van túl. Ezen a hétvégén erősnek tűnt, de ő lett a Mercedes taktikájának legnagyobb áldozata. Egy versenyzőnek, akinek volt véleménye arról, mit kellett volna tenniük, el tudom képzelni, mennyire nehéz ez. De ha a Mercedes azt tenné, amit a versenyzők akarnak a stratégiát illetően, kevésbé lenne sikeres. Van, amikor jó lenne követni a versenyző kérését, de ezt ellensúlyozza a tény, hogy a csapat jól dolgozik, minden információ a birtokában van és több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező mérnökei vannak. Izgalmas lesz látni, hogyan kezelik ezt a nyomást, ami most nehezedik rájuk. Hét év óta az első alkalom a mostani, hogy ilyen nyomás alá kerültek, és az első Toto (Wolff) regnálása alatt” – zárta gondolatát a szakember, aki korábban a Mercedesnél is dolgozott csapatvezetőként.

Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes) Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

További tartalmak