Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton: Értelmetlen lett volna keményebben védekezni

Hamilton: Értelmetlen lett volna keményebben védekezni

Autosport
Lewis Hamilton szerint értelmetlen lett volna keményebben védeni a pozíciót Max Verstappen ellen a Francia Nagydíj utolsó előtti körében, a holland ugyanis komoly gumielőnyben volt vele szemben.

Másfél körrel a leintés előtt dőlt el a győzelem sorsa Franciaországban: Verstappen második kiállása után folyamatosan közelített Hamiltonra, akit aztán utol is ért és a hátsó egyenesben könnyen le is hagyott. A brit a futamot követően több kritikát is kapott, mondván túlságosan puhány volt, keményebben is védhette volna pozícióját.

Amikor föltették neki a kérdést, szerinte is védhette volna-e keményebben az elsőséget, a brit kijelentette, érzése szerint csak fölösleges kockázatot vállalt volna, hiszen tudta, hogy a holland sokkal gyorsabb nála.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Először is, a belső íven gumimaradványok voltak, szóval nem akartam még tovább rontani a gumik állapotán, mert már egyébként is rosszak voltak” – jelentette ki. „Egyébként is nyitva volt a DRS-e, szóval ha ott nem is megy el mellettem, akkor az egyenesben utána mindenképpen elment volna mellettem” – tette hozzá.

„Így is, úgy is elkapott volna. Felesleges lett volna keményebben védekezni. Azt hiszem, láttátok mi történt Valtterivel, egyszerűen csak ment tovább az egyenesben. Szóval nem lett volna semmi értelme annak, hogy tovább erőltessem a gumikat” – fogalmazott.

Elárulta, az hogy ők is két kiállással teljesítsék a futamot, nem szerepelt a tervek között, főleg azt követően, hogy a Red Bull hamarabb lépett. „Nem szerepelt a terveink között, szóval majd ki fogjuk elemezni a történteket. Az egyetlen lehetőségem az volt, hogy pályán maradjak. Nem tudtuk volna leelőzni, mert túl gyors volt az egyenesben. Az egyetlen lehetőségem az volt, hogy kinn maradjak, és reménykedjek, hogy kibírják a gumik” – magyarázta.

További tartalmak