Musorujsag
Élő Eredmények

Verstappen: Többen is lehetnének hétszeres bajnokok a mezőnyből

Verstappen: Többen is lehetnének hétszeres bajnokok a mezőnyből

Crash
Nem érzi különlegesnek Max Verstappen az idei bajnoki csatát attól, hogy ellenfele a szinte már minden rekordot megdöntő Lewis Hamilton. Ő egyszerűen csak élvezi, ha erős ellenfelekkel küzdhet.

A 2021-es Forma–1-es szezon lett Max Verstappen nagy lehetősége. Az évek óta bajnokesélyes autóra vágyó holland idén megkapta a Red Bulltól, amit kért, és egyelőre jól is gazdálkodik vele, hiszen 12 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot. Minden esélye megvan arra, hogy idén világbajnokká váljon, és ha összejön neki, ő lesz az első, aki nem egy Mercedest vezetve le tudja győzni az időközben rekordot rekordokra halmozó Lewis Hamiltont a hibridérában.

Verstappen a Crash című portálnak adott interjúban leszögezte, az ő életét nem változtatta meg, hogy életében először F1-es bajnoki éllovas. „Nem gondolok erre sokat, hogy őszinte legyek. Az emberek mondogatják, szóval tudom, hogy állok, de odahaza nem ezen jár az agyam, hanem csak a következő versenyen, amit próbálok megint megnyerni. Tudom, hogy nem mindig lehetséges, de minden hétvégéből a legjobbat akarom kihozni.”

Max Verstappen (Fotó: Red Bull) Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

A Hamiltonnal való párharca akár még igazi klasszikussá is nemesedhet idővel, ha így folytatódik a szezon végéig. A két sztár kétségkívül új szintre emeli egymást. Ehhez a kérdéshez ők viszont kicsit másképp viszonyulnak. Hamilton nemrég külön kihangsúlyozta, ha jobban teljesít, mint valaha, az még véletlenül sem Verstappen miatt van, hanem önmaga miatt. Ellenfele hasonlóképpen beszélt küzdelmükről, és jelezte, nem fontos számára, hogy minden idők legsikeresebb versenyzőjét legyőzve ülhet fel idén a trónra.

„Sok jó versenyző van a mezőnyben, akik szerezhettek volna hét bajnoki címet. Én élvezem a Lewis elleni küzdelmet, de ugyanúgy élvezném, ha Fernando (Alonso), Sebastian (Vettel), Charles (Leclerc) vagy Lando (Norris) ülne abban az autóban. Egyszerűen mindig küzdened kell az ellenfelekkel, és természetesen próbálok előttük végezni. Számomra egyszerűen klassz, hogy nagyon jó versenyzők ellen küzdhetek”

– fogalmazott.

Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hogy ennyire azért nem közönyösek egymással szemben, azt Hamilton és Verstappen állandó üzengetései, pszichológiai játszmái jelzik. Az idén már három futamot nyerő holland nemrég azt találta mondani, hogy két tizedmásodperccel gyorsabb lenne Hamiltonnál, ha a brit átülne a Red Bullba. Most ennek kapcsán pontosított kicsit, és elismerte, ez is csak a szokásos játszmázás része.

„Ez csak egy visszaszúrás volt, mivel ő folyton azt mondogatja, hogy a Red Bull gyorsabb az ő autójánál. Erre én úgy vagyok vele: örömmel cserélek autót, lássuk, mekkora a különbség!”

„Ez csak egy kis odamondogatás mindkét oldalról, ami rendben van. Hinned kell a képességeidben, és azt is, hogy te vagy a leggyorsabb. De ő is ezt gondolja. Valószínűleg más versenyzők is, mint Lando (Norris) vagy Charles (Leclerc) is így gondolkodnak. Szerintem ez normális.”

Verstappen arról is beszélt, az idei bajnoki esélyek mennyben változtatták meg a hozzáállását. Míg korábban egy sokat kockáztató, „vad” versenyzőnek számított, idén bizonyítja, a kellő agresszivitása és szenvedélyessége mellett képes megfontolt is lenni.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

Elmondása szerint a bajnokesélyesség számára nem teher, hanem felüdülés. „Az évek rutinja természetesen segít, de az is, hogy amikor jó autód van, minden kicsit könnyebb válik, klasszabb lesz vele dolgozni. A nyomás továbbra is megvan a versenyen, főleg amikor szoros csatát vívsz a Mercedesszel, és jó döntéseket kell hoznod. De összességében mindenki tudja, hogy mit kel tennie, és mi már jó pár éve vágytunk arra, hogy ebbe a helyzetbe kerüljünk. A csapat már a múltban is bizonyította, hogy képes rá. Ez az, amire vágytunk.”

„A hozzáállás teljesen más, amikor igazán jó autód van. Ilyenkor úgy gondolkodsz: rendben, ez talán kicsit kockázatos manőver lenne, tényleg megcsináljam? A pont a lényeg. Minden hétvégén pontot kell szerezned, és természetesen néha jobb a második hely, mint a pont nélküliség. Amikor olyan autóm volt, amivel néha nyerhettem egy versenyt, meg kellett próbálnom, kockázatot kellett vállalnom az eredményér, mivel tudtam, hogy a következő futamon megint nem leszünk versenyképesek. Szóval ez más szemléletmód” – magyarázta.

Verstappen a következő két hétvégén a Red Bull hazai pályáján, Ausztriában folytathatja a pontok gyűjtögetését.

Borítókép: Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak