Alpine: Alonso megtette azt a lépést, amire szüksége volt
Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi úgy véli, a kétéves kihagyás után visszatérő Fernando Alonso mostanra találta meg azt a következetességet, amit ő személy szerint a szezon elején hiányolt tőle. A csapatváltókhoz hasonlóan a visszatérő Alonso is döcögősen kezdte az évet, az utóbbi futamokon viszont már ő is magabiztosabban teljesített. Főnöke szerint ez többek között annak köszönhető, hogy a spanyol klasszis elkezdett következetesebben teljesíteni, vagyis pont azon a területen javított, amin érzése szerint javítania kellett a kezdés után.
Korábban elmondta ugyanis, hogy elégedett versenyzőjével, ugyanakkor azt látja, hogy stabilabban kellene szerepelnie. Kiemelte viszont, hogy tudja, Alonso meg fogja találni a kellő következetességet, és ő maga is tudja, hogy erre van szüksége.
Most megtörtént az áttörés, Rossi pedig elmondta, nem érzi, hogy ez későn jött volna, hiszen Alonsónak időre volt szüksége. „A legnagyobb előrelépés a következetesség volt. De már eddig is gyors volt. Minden hétvégén voltak jó eredményei, és ezekkel közel volt Estebanhoz is. Nem igazán érezte jól magát az autóban, hogy ezeket folyamatosan hozni tudja, hiszen gondolom kellett neki egy kis alkalmazkodási időszak” – kezdte.
„Meg kellett szoknia az autót, magabiztosnak kellett lennie a volán mögött, hogy újra és újra megismételje a jó köridőket, hogy ugyanazt a jó teljesítményt hozza folyamatosan. Már lassan eléri a célt, már közeledik, ezt bizonyítja az Azeri Nagydíj is, ami szerintem egy nagyon jó verseny volt tőle” – dicsérte a szakember a kétszeres bajnokot.
Nyilatkozatában Rossi is a csatváltókhoz hasonlította Alonsót, akik szintén az azeri hétvége körül érték el az első látványosan jó eredményt. Szerinte tehát teljesen egyértelmű, hogy mindössze annyi volt az oka a lassabb kezdésnek, hogy meg kellett szokniuk az új autót.
„Fernando esetében ugyanaz a helyzet, mint Daniel (Ricciardo), vagy Sergio (Pérez) esetében. Időbe telik, hogy alkalmazkodjanak az új autóhoz, ezek a gépek már összetettebbek technikai szempontból. Danielnek a Renault-nál kellett egy év, hogy igazán megszokja az autót. Most a McLarennél hasonlót tapasztalt. Ez egy jó összehasonlítási alap. Összetettebbek az autók, szóval már nemcsak arról van szó, hogy beugrassz és vezetsz. Több területen is finomhangolásra van szükség” – fogalmazott.
„Az autó valószínűleg nem volt Fernando kedvére való. De megmutatta, ahogyan Sergio is újra és újra, hogy már elég jól megismerkedett vele, és minden versenyen egy kicsit többet tud kihozni belőle. Szóval szerintem a modern autókkal ez, hogy egy kicsit lassabb a tanulási folyamat, teljesen normális” – zárta gondolatát a sportvezető.
A csapatváltókhoz hasonlóan a visszatérő Alonso is döcögősen kezdte az évet, az utóbbi futamokon viszont már ő is magabiztosabban teljesített. Főnöke szerint ez többek között annak köszönhető, hogy a spanyol klasszis elkezdett következetesebben teljesíteni, vagyis pont azon a területen javított, amin érzése szerint javítania kellett a kezdés után.
Korábban elmondta ugyanis, hogy elégedett versenyzőjével, ugyanakkor azt látja, hogy stabilabban kellene szerepelnie. Kiemelte viszont, hogy tudja, Alonso meg fogja találni a kellő következetességet, és ő maga is tudja, hogy erre van szüksége.
Most megtörtént az áttörés, Rossi pedig elmondta, nem érzi, hogy ez későn jött volna, hiszen Alonsónak időre volt szüksége. „A legnagyobb előrelépés a következetesség volt. De már eddig is gyors volt. Minden hétvégén voltak jó eredményei, és ezekkel közel volt Estebanhoz is. Nem igazán érezte jól magát az autóban, hogy ezeket folyamatosan hozni tudja, hiszen gondolom kellett neki egy kis alkalmazkodási időszak” – kezdte.
Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Borítókép:
Fernando Alonso (Fotó: XPB)