Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas: Tévedés, hogy megromlott a viszonyom a Mercedesszel

Bottas: Tévedés, hogy megromlott a viszonyom a Mercedesszel

F1, Racefans, Motorsportweek
Valtteri Bottas cáfolta, hogy franciaországi rádiós kirohanása mögött a Mercedesszel megromlott viszonya állt. Juan Pablo Montoya szerint még azzal is jobban járna, ha már most közölnék, mennie kell.

Szitkozódva kérte számon a Mercedesen Valtteri Bottas a múlt vasárnapi Francia Nagydíj hajrájában, hogy nem hallgattak rá, amikor azt mondta, két kiállásos taktikára kéne váltaniuk. A futam után is kitartott véleménye mellett és nyíltan kritizálta csapatát, mondván, túlságosan csőlátásúak voltak az egy kiállás kapcsán, pedig más taktikával dobogóra állhatott, de talán még nyerhetett is volna.

Bottas megnyilvánulása kapcsán okkal érezhetjük úgy, egy frusztrált, a csapatánál magát egyre kevésbé otthon érző versenyző kifakadása volt ez, aki érzi, sejti, hogy nem lesz már hosszú a jövője a Mercedesnél. Ő azonban a Stájer Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján határozottan cáfolta, hogy bármiféle feszültség lenne közöttük.

Ami a stratégiáját illeti, már mindent megbeszéltek a mérnökökkel. „Az ’elégedettebb’ talán nem a megfelelő kifejezés, mindenesetre már jobban értem a dolgot. Az autóban ülve nyilván korlátozott a rálátásod a helyzetre, ezért fontos volt mindenen végigmenni, ahogy mindig tesszük. Már jobban értem a helyzetet, de ettől még az a helyzet, amiben a gumikkal voltam akkor, nem volt optimális. Az időben már nem mehetünk vissza, de mindig tanulhatunk. A lényeg, hogy csalódáson mindig túl kell tenni magunkat. Amikor a versenyző vagy a csapat elégedetlen, a megoldás, hogy végigmegyünk mindenen és tanulunk belőle” – mondta a történtekről.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A kérdésre, mit tehetne azért, hogy komolyabban vegye őt a Mercedes és hallgasson rá, hosszan elgondolkodott. „Versenyzőként a kommunikáció, a visszajelzés, a kérések terén is mindig tanulsz. Talán egyenesebbnek kell lennem. Szerintem megértették, hogy érdemes figyelniük rám… Amíg élünk, tanulunk, szóval a jövő szebb lesz” – felelte.

Arról is kérdezték, nem érzi-e úgy, hogy többet kéne követelnie a csapatától, vagy hogy túl kedves, és ezért nem tud eléggé érvényesülni. „Szerintem a versenyen eléggé egyértelművé tettem a véleményem…” – utalt a dühös káromkodására. „Akkor már nyilvánvalóan túl késő volt, így talán már korábban erősködnöm kellett volna. Megvan szabva, mennyi mindent akarsz mondani a rádióban, mennyire akarsz részletekbe bocsátkozni, mire a csapat veszi, hogy mi a valódi üzenet, és hogy milyen stratégia felé hajlanék. Szóval erre is gondolni kell. A csapaton belül viszont hajtom a csapatot, igyekszem a lehető legegyenesebb visszajelzéseket adni. Innen nézve rendben vagyunk, jól dolgozunk.”

„Hogy túl kedves lennék? Senki sem látja, hogyan dolgozunk a csapattal a zárt ajtók mögött. Ennél többet nem mondanék erről.”

Bottas a Mercedeshez való 2017-es csatlakozása óta mindig csak egy-egy évre kapott új szerződést. Idén annyiban bizonytalanabb a helyzete, hogy pontszámban a mostani a legrosszabb szezonkezdése a csapattal, a korábbi évekkel ellentétben pedig már van egy nagyon komoly utódjelöltje is a feladatra sokak által már érettnek tartott George Russell személyében.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

Érthető lenne, ha e fenyegetés frusztrálná, őt, ám Bottas állítja, nem romlott meg a viszonya a csapattal.

„Ez a megítélés teljesen téves. Jó a kapcsolatunk a csapattal. Nincsenek problémák, az efféle helyzetek pedig normálisak. Biztosra veszem, hogy nem kerül adásba minden, ami elhangzik. Csapatként mi azért jutottunk ilyen messzire, mert egyenesek vagyunk, mindig őszinték az érzéseink kapcsán, amikor úgy érezzük, valamiben javulni kéne. Szóval semmi új nincs ebben, minden jó.”

Ami a jövőjét illeti, hozzátette: nincs új a nap alatt. „Ez nem új helyzet számomra. Minden évben ebben a helyzetben voltam, vártam, hogy tisztázódjon a helyzetem a következő évre. Mindenki ismeri ezt a sportágat. Ha eredményes vagy, kivívod a helyed, amit megérdemelsz, és ha nem hozod az eredményeket, akkor a csapat változtatni fog a felálláson, ha helyesnek érzi. Nagyon egyszerű ez ebben a sportágban.”

„Van még hátra tizenhat verseny. A csapat tudja, mire vagyok képes, mennyire vettem ki a részem az előző évek bajnokságaiból. Még nincs itt az ideje az egyeztetéseknek. Egy triplahétvége közepén vagyunk, még lesz két futamunk a következő két hétvégén, de biztosra veszem, hogy az üres hetekben lesz időnk egyeztetni, ha eljön az ideje. Ez a helyzet, amiből most a legtöbbet kell kihoznom.”

Ez a fajta nyugalom azonban nem feltétlenül indokolt. Amennyiben a Mercedes Bottas leváltását választaná, a finnek az lenne az érdeke, hogy minél előbb új csapatot kereshessen magának.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A Williams és a McLaren korábbi versenyzője, Juan Pablo Montoya az Autosportnak nyilatkozva rámutatott, Bottas még azzal is jobban járna, ha már most közölnék vele, hogy nincs közös folytatás.

„Szerintem sokkal jobb lenne, ha odamennének hozzá, és közölnék vele, hogy mennie kell, mintsem hogy ne tudja, mennie kell-e vagy sem. Bárhogy is döntenek, gyorsan meg kell lépniük, mert pillanatnyilag elég rossz helyzetben van, nem mondanak neki igent vagy nemet, csak folytassa a munkát, és ha elvégzi a feladatát, talán megkapja az ülést.

Ez a létező legrosszabb helyzet, mivel a lehető leggyorsabbak akarsz menni, de nem akarsz hibázni. Ez borzalmas kombináció, a nyomás hétről hétre nő rajtad, és amikor nem megy, a csapattal való kapcsolatod sem a legjobb. Bárhogy is döntenek, a nyomást az megszünteti”

– mutatott rá a kolumbia.

Bottas a következő hétvégén egy neki általában fekvő pályán bizonyíthatja, hogy megérdemelné a hosszabbítást. „Nagyon szeretem ezt a helyet. Hét éve itt szereztem az első dobogós helyemet a Williamsszel, és párszor nyertem is, általában jó vagyok itt. Emiatt magabiztosan érkeztem, nem látom akadályát, hogy erős legyek. Így várom a hétvégét. Jó csata lesz a Red Bull-lal és talán másokkal is. Semmi sem jön könnyen” – tekintett előre a bajnokságban csak ötödik finn.

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak