Musorujsag
Élő Eredmények

Ez már újra a régi Alonso – Prost

Ez már újra a régi Alonso – Prost

Motorsport, Auto Motor und Sport
Fernando Alonso újra a régi – állítja az Alpine tanácsadója. Alain Prost szerint az lett volna a nem normális, ha azonnal lendületbe jön.

„Nem tudom, az emberek mit vártak a visszatérésemtől” – jelentette ki csodálkozva Fernando Alonso a Francia Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy sokan furcsállják a nehézkes évkezdését. Miközben az első nagydíjhétvégéken valóban meggyűlt a baja az autóval és a gumikkal, az Alpine sztárja a legutóbbi két alkalommal már jobb benyomást tett. Bakuban a kétkörös „sprintversenyen” csillogtatta meg harciasságát, és négy pozíciót javítva lett hatodik, Le Castellet-ben pedig jött az újabb pontszerzés. E két futamon nem mellesleg már ő volt az Alpine vezére, mindkétszer legyőzte Esteban Ocont az időmérő edzésen és a versenyen is.

A spanyol érezhetően egyre magabiztosabb, amit a hibák nélküli versenyzése és a tapasztalatának egyre gyakoribb kamatoztatása is jelez. „Én még mindig ugyanaz a versenyző vagyok, aki voltam. Csak még nagyobb tapasztalattal” – jelentette ki Alonso, jelezve, hogy bármit is gondolnak róla, nem változott.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Hogy hogyan profitál e rutinból, azt a bakui utolsó két kör után Franciaországban a remek rajtjával is megmutatta, ahol ismét javítani tudott egy helyet. Szerinte ez az a terület, ahol már nem számít a kihagyása, sem az, hányadán áll éppen az idei autóval.

A jó rajtok már húsz évvel ezelőtt is a védjegyemet jelentették. Itt sem az autónak, sem a gumiknak nincs szerepük, csak az ösztönöknek és a kreativitásnak”

– dicsérte magát, majd a Ferrarik elleni előzésének nagyszerűségére is felhívta a figyelmet.

Hozzátette: „Bakuban három erős napom volt, ott a nyolcadikról a hatodik helyre jöttem föl, most pedig a kilencedikről a nyolcadikra. Minden versennyel egyre otthonosabban érzem magam az autóban. Portimaóban jött az első nagy ugrás, a Paul Ricard megerősítette a fejlődés tendenciáját azok után, hogy az utcai pályák elbizonytalanítottak minket.”

Az Alpine tanácsadója, Alain Prost elégedetten figyeli a spanyol produkcióját, és úgy érzi, Alonso már a régi önmagát idézi. „Fernando jó versenyt futott, jó eredményt ért el. Mi egy kicsit jobban is csinálhattuk volna, mivel üldözőt játszottunk, de előzni nehéz volt. Nem sikerült jól a kerékcsere, ezen javítanunk kell” – mondta a francia.

Alain Prost és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A „Professzor” természetesnek tartja, hogy Alonsónak beletelt némi időbe, mire formába lendült. Saját 1993-as visszatérésére emlékezve át tudja érezni a két évet kihagyó versenyzője helyzetét. „Emlékszem, amikor szünetet tartottam – és az valójában csak hat hónap volt 1992-ben –, nehéz volt visszatérni. De akkoriban minden héten teszteltünk, folyamatosan. Szóval világos volt, hogy Fernando eleinte nem lesz csúcsformában. Ez egy új csapat, egy új autó, nem vezetett az F1-ben két évig. Nagyjából a Francia Nagydíjat vettük célba, hiszen azt mondta: rendben, szükségem van négy-öt versenyre. Semmi különös nincs tehát ebben, ez a normál folyamat. De most már egyértelműen visszatért” – mondta Prost a Motorsportnak.

Hozzátette, számára 1992-ben fizikai szempontból is nehézséget okozott visszaülni egy F1-es autóba.

„Az első teszt más volt, fizikálisan és fiziológiai szempontból. Van, hogy kicsit rácsodálkozol, hogy meg tudod csinálni. És idő kell ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, az automatizmusok, a látás – ezek nehézséget okoztak. Szóval átérzem, mennyire nehéz lehet Fernandónak, aki két évig nem volt az F1-ben, majd csupán másfél napot tesztelt az új autóval, ennyi idő alatt kellett megismernie minden rendszert.”

„Hogy az életkor számít-e, azt nem tudom. Fernando mindenesetre nagyon erős, még mindig jó formában van. Inkább csak arról van szó, hogy az F1-es autó a világ legjobb autója. Nem lett volna normális, ha egyből csúcsformában van” – vélekedett Prost.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak