Musorujsag
Élő Eredmények

Stájer Nagydíj, időmérő: az első hármas nyilatkozata

Stájer Nagydíj, időmérő: az első hármas nyilatkozata

M4 Sport
Max Verstappen nyerte a Stájer Nagydíj időmérőjét, sikeresen kezdődik tehát a Red Bull hazai duplahétvégéje. A második leggyorsabb kört ugyan Valtteri Bottas futotta meg, a holland mellől mégsem ő, hanem Lewis Hamilton indulhat majd, köszönhetően a finn három rajthelyes büntetésének. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a kvalifikáció végén!

Max Verstappen (Red Bull) – 1. hely

Nagyon jó eddig ez a hétvége. Az időmérőn remekül vezethető volt az autó. Nem volt egyszerű átverekedni magam a forgalmon, de az első Q3-as próbálkozás remekül sikerült, és elégnek is bizonyult. Boldog vagyok, hogy az első helyről indulhatok ezen a szinte hazai versenyen. Ha az ember pályára néz, azt látja, kevés a kanyar, de amik vannak, azok nehezek. Rövid pálya ez, de nem könnyű jó kört autózni. Jó volt az első Q3-as köröm, tökéletes ugyan nem volt, de jó volt. Könnyű verseny soha sincs, de ez a jó a versenyzésben. Szerintem holnap nagyon szoros lesz, és bízom benne, hogy a szurkolók számára is érdekes futam jön.

Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Valtteri Bottas (Mercedes) – 2. hely (három rajthelyes büntetése miatt az 5.-ről indul)

Nagy kár ezért a büntetésért, mert jó lett volna a másodikról indulni. Jól sikerült ez az időmérő. Ha megnézzük a második és a harmadik szabadedzést, látható hogy ott jobban szenvedtem, de a beállításokkal megfelelő iránya indultunk. Jobban éreztem magam az autóban, és kihoztam belőle a legtöbbet. A Q2-ben az első próbálkozásnál forgalomba kerültem és több tizedet is buktam, szóval ott éreztem már, hogy több is lesz benne. A büntetés miatt úgy gondoltuk jobb lesz a közepeseken indulni. Reméljük, ha később föltesszük a lágyat, ez előnyt jelenthet. Úgy gondolom, egyértelműen lesz esély arra, hogy támadjuk a Red Bullokat.

 Lewis Hamilton (Mercedes) – 3. hely

Először is gratulálok Maxnak, mert egész hétvégén nagyon gyors. Mindent beleadott. Nem ez volt életem legjobb időmérője, de Valtteri büntetése miatt az első sorból indulhatok. Ez jó, és jön majd a futam, amin csatázhatunk egyet. A Red Bull egy negyed másodperccel előttünk van, most az időmérőn közelebb kerültünk hozzájuk, de tegnap látszott, hogy előttünk állnak, és gyorsabbak nálunk. Érdekes lesz látni, hogyan menedzseljük majd a futamot. Nem lesz sok esély arra, hogy előzzünk, de mindent megteszünk majd. Én mindent bele fogok adni, és az is lehet, hogy holnap érnek még minket meglepetések. Talán esni fog az eső.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak