Az F1 vezetői a múlt hét végén jelentették be, hogy a 2022-es versenyt követően az Orosz Nagydíj búcsút int Szocsinak, és a Szentpétervártól 50 kilométerre található Igora Drive nevű versenypályára költözik. Noha a helyszín változik, a szervezők ugyanazok maradnak, akik eddig feleltek a futam lebonyolításáért, nekik ugyanis 2025-ig szerződésük van az Orosz Nagydíjjal és az F1-gyel.
A bejelentést követően fölmerült, Szocsi az F1-es futam elvesztésével kikerülhet a versenyzés körforgásából, a szervezők azonban nem aggódnak a pálya jövője miatt, sőt egyelőre azt sem tartják kizártnak, hogy egy nap még rendeznek rajta királykategóriás versenyt.
„Minden rendben lesz a szocsi pályával” – jelentette ki a szervezőcég első embere, Alekszej Titov. „A pálya továbbra is létezni fog, mert végső soron nemcsak a motorsport örökségünk része, mint az első F1-es Orosz Nagydíj helyszíne, hanem az orosz olimpiai örökségnek is részét képezi. Fejleszteni fogjuk, a sportági kilátásai pedig változatlanok maradnak.”

„A licenc nem hagyja el a pályát, megmarad az 1-es minősítés. Ezért a pálya készen fog állni arra, hogy a jövőben bármilyen sorozatot fogadjon. Kereskedelmi hasznosítás szempontjából szabad kezet kapunk, mert minden korlátozás, ami az F1-hez kapcsolódott, most megszűnik” – folytatta.
Mivel a pálya megtartja az 1-es minősítést, Titov nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a pálya a jövőben fölváltva rendezi majd az Orosz Nagydíjat a 2023-ban debütáló Igora Drive-val (hasonlóan ahogyan azt évekig a Német Nagydíj esetében láthattuk a Nürburgring és a Hockenheimring rotációjával). „Ezt a gondolatot nem söpörtük le az asztalról” – mondta.
„Nem mondanám, hogy most ez az egyik leggyakoribb vitatéma, de nem lezárt a dolog. Egyelőre továbbra is a szentpétervári futammal kapcsolatos tervek kidolgozására összpontosítunk. Most ez a legfontosabb. Hogy az esemény miként fejlődhet tovább, az egy új kérdés lesz” – zárta gondolatát.
