Musorujsag
Élő Eredmények

„Egyértelmű, hogy kifizetődő volt Cunoda költöztetése”

„Egyértelmű, hogy kifizetődő volt Cunoda költöztetése”

RacingNews365
Az Alpha Tauri technikai igazgatója, Jody Egginton úgy érzi, kifizetődő volt Cunoda Jukit Olaszországba költöztetni, ez ugyanis sokat segített a fiatal versenyző beilleszkedésében és formajavulásában.

A döcögős kezdés után Cunoda formája az utóbbi hetekben javulásnak indult, azt pedig nehéz volna tagadni, hogy ez összefüggésben áll azzal, hogy a Red Bull nemrég az Egyesült Királyságból Olaszországba költöztette a fiatal versenyzőt, hogy az Alpha Tauri csapatvezetőjének, Franz Tostnak az ellenőrzése alatt készülhessen a versenyekre.

A Red Bull szigorú napi programot írt elé Cunodának, aki maga is úgy érzi, ez segített neki abban, hogy felkészültebben vághasson neki az F1-es hétvégéknek, azokon pedig magabiztosabban teljesíthessen, mint a szezon elején.

A költöztetés a csapat technikai igazgatója szerint is okos döntés volt. „Úgy gondolom, az hogy Olaszországba költözött, és sokkal több időt tölt a gyárban, egyértelműen kifizetődik” – nyilatkozta Jody Egginton a RaceNews365-nek. „Mint minden másra, az F1-re is igaz, hogy minél több időt töltesz valamivel, annál jobb leszel benne. A költözés pedig jó hatással volt a mérnökökkel való kapcsolatára.”

Cunoda Juki és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

„Olaszországban remek az időjárás és az edzéskörnyezet is. Ez is jót tesz neki. Vannak speciális foglalkozások, melyeken az edzője és a mérnökei is részt vesznek. Ezen felül sokat segít az is, hogy olyan srácok között lehet, akik az F1-es autón dolgoznak, és az, hogy az irodában ott lehet a tervezők között. Neki is van egy asztala a mérnökök között. Fantasztikus” – tette hozzá elégedetten.

„Ebben a környezetben mindent magába szív, és egyre jobban beleéli magát. És egyre jobban építi föl a hétvégéit. Egyértelműen látszanak az előnyei ennek a költözetésnek. Jó, hogy ott van velünk a gyárban, hiszen a csapatnak is jó, ha velünk van egy versenyző. Jó motiváció ez a gyár dolgozóinak. Sok jót látok ebben a döntésben, és maximálisan támogatom is. Szerintem ez sokat segít neki” – folytatta a szakember.

Egginton úgy érzi, Cunoda koncentrációja is javult mióta a gyárban dolgozik, és a csapattal készül, ami szintén komoly segítség volt neki. „Az, hogy a csapattal lehetsz, segít a koncentráció javításában is. Juki nagyon fiatal, komoly változást hozott neki az idei év. A mérnökei is jobban megértették, hogyan dolgozzanak, hogyan kommunikáljanak vele. Mindkét oldalról előnyös volt ez a lépés. A lényeg, hogy a mérnöki munkára és az edzésekre kell koncentrálni, Olaszország pedig remek környezetet nyújt ehhez a tanuláshoz. Csak az előnyeit látom, nem látok semmi negatívumot ebben a változtatásban, nagyon pozitív az üzenete” – fogalmazott.

Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri) Cunoda Juki (Fotó: Alpha Tauri)
Borítókép: Cunoda Juki (Fotó: XPB)

További tartalmak