A Szentpétervár melletti Igora Drive júniusban kapta meg az Orosz Nagydíj rendezési jogát, miután az F1 vezetői és az esemény szervezői megállapodtak abban, hogy a 2022-es verseny után elhagyják Szocsit és az új helyszínre költöztetik a viadalt. Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi természetesen már felmérte a pályát, amit érzése szerint a környezete tesz majd különlegessé.
Elmondta, hogy már zajlanak a munkálatok annak érdekében, hogy a helyszín még megfelelőbb otthona legyen az Orosz Nagydíjnak, az egyik legnagyobb erősség, vagyis a már említett domborzati viszonyok azonban már adottak.

„Számos változtatáson dolgozunk együtt a versenypálya üzemeltetőivel” – kezdte az ausztrál szakember. „Már készülnek egy hosszabbítással is, egy nagyobb léptékűvel. Az ezzel kapcsolatos munkálatok már előrehaladott állapotban vannak. Van valami, amit nem igazán szoktak értékelni, és ez a domborzat. Csodálatos. Ezt általában az ember nem értékeli, ha csak egy rajzot lát a pályáról.”
A szakember elárulta, a most folyamatban lévő munkálatok nemcsak az F1-es futam miatt zajlanak, a pálya ugyanis a jövőben szeretne MotoGP versenyeket is rendezni, tehát egy másik bajnokság igényeinek is meg kell felelnie.
„Van még munka a 2023-as nyitóverseny előtt. A pálya rendelkezik az FIM legmagasabb licencével is, szóval a motoros szervezetnél dolgozó barátainkkal együtt dolgozunk azon, hogy változtatásokat hajtsunk végre a garázsok számának bővítésével kapcsolatban” – folytatta, majd jelezte, néhány rutinszerű változtatást is el kell végezni. „A bukótereken, a kerékvetőkön néhol dolgozni kell. De nincs semmi szokatlan, amit egy új létesítmény esetében ilyenkor ne láttunk volna.”