Musorujsag
Élő Eredmények

Közösségi oldalán üzent a kirabolt Norris

Közösségi oldalán üzent a kirabolt Norris

Instagram
Kedd délután közösségi oldalán üzent szurkolóinak és követőinek a McLaren brit versenyzője, Lando Norris, aki a futball Európa-bajnokság múlt vasárnapi döntőjének helyszínén lett támadás és rablás áldozata.

Nem ilyen fölvezetésről álmodott az idén ihletett formában versenyző Norris hazai versenyhétvégéje előtt. A McLaren versenyzője vasárnap élőben szurkolt az angol csapatnak a futball Európa-bajnokság döntőjében, ami aztán az ellenfél, Olaszország győzelmét hozta. Ez önmagában talán még nem lett volna akkora dráma a pilóta számára, a meccs után azonban rablás áldozata lett.

Erről először a bulvármédia számolt be szemtanúkra hivatkozva. A Sun arról írt, a pilóta épp autójához tartott, amikor néhány huligán megtámadta, 40 ezer fontot érő óráját pedig lelopta a karjáról.

Fotó: Lando Norris/Instagram

Ezt hétfő este a McLaren is megerősítette egy rövid hivatalos közleményben, melyben kiemelték, a versenyző szerencsére jól van, a történtek azonban megrázták őt. Ennél többet azonban nem árultak el, mivel az ügyet már a brit rendőrség vizsgálja.

Kedden maga Norris is megjelentett egy rövid üzenetet közösségi oldalán, melyben köszönetet mondott követőinek és szurkolóinak a világ minden tájáról érkező jókívánságokért, és megígérte, hogy igyekszik kizárni a történteket, és megfelelő felkészülés után a legjobb teljesítményt nyújtani hazai közönsége előtt.

„Helló világ” – jelentkezett be a fiatal versenyző. „Mindenkinek köszönöm az üzeneteket. Nagyon jól esik látni ezt a sok üzenetet, kedvességet és szeretetet, amit tőletek kaptam. Gondoltam, tudatom veletek, hogy jól vagyok, és próbálok a megfelelő zónába kerülni a hétvége előtt, hogy a legjobb formámat nyújthassam majd. Szeretlek benneteket, és már várom, hogy sokatokkal találkozzak a hétvégén, a versenypályán” – tette hozzá.

Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: Lando Norris/Twitter)

További tartalmak