Musorujsag
Élő Eredmények

Megtámadták és kirabolták a foci Eb döntőjén Lando Norrist

Megtámadták és kirabolták a foci Eb döntőjén Lando Norrist

The Sun, McLaren
Támadás és rablás áldozata lett Lando Norris a futball Európa-bajnokság múlt vasárnapi londoni döntőjének helyszínén. A McLaren F1-es versenyzője jól van, de megrázták a történtek.

A McLaren Forma–1-es csapata közleményben erősítette meg a brit sajtó azon beszámolóját, miszerint versenyzőjük, Lando Norris is kárvallottja volt a futball Európa-bajnokság múlt vasárnap Londonban rendezett döntőjén történt szurkolói rendbontásnak. Az angolok és az olaszok válogatottjának összecsapását több mint 60 ezer néző előtt rendezték meg, ám a mérkőzés előtt részeg huligánok csoportja tört be jegy nélkül a stadionba.

A mérkőzést Lando Norris, a McLaren F1-es versenyzője is a helyszínen tekintette meg, közösségi oldalán az olaszok sikerét hozó találkozó után még fotót is posztolt magáról a Wembleyből. A brit Sun című lap szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy a találkozó után Norris éppen a McLaren GT sportautójához tartott, amikor pár huligán rátámadott. Az egyikük lefogta, miközben a másikuk levette a 40 ezer angol fontot érő Richard Mille-óráját a karjáról.

„Landót az egyik tolvaj lefogta, a másik pedig egy másodperc töredéke alatt levette a karóráját. Úgy tűnt, Landót igencsak megrázták a történtek. A biztonságiak rémálma volt az egész éjszaka”

– idézte a bulvárlap az egyik szemtanút.

Szurkolók a londoni Wembley stadionban (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Justin Tallis)

A McLaren hétfő este közleményben erősítette meg, hogy Norrist támadás érte. „A McLaren Racing megerősíti, hogy Lando Norris egy incidensbe keveredett az Euro 2020 döntő meccse után a Wembleyben, és ennek során az általa viselt karóráját ellopták.”

„Szerencsére Lando sértetlenül megúszta, de érthető módon megrázták a történtek. A csapat támogatja Landót, és biztosra vesszük, hogy a versenyzést kedvező szurkolók is csatlakozni fognak hozzánk, hogy a legjobbakat kívánjuk neki a hétvégi Brit Nagydíjra. Mivel ez most már rendőrségi ügy, ennél többet nem mondhatunk”

– írta a wokingi istálló.

Az Eb-döntőn nem Norris volt az egyetlen, akit hasonló megrázkódtatás ért. A stadionba betörő, és ott jogtalanul helyet foglaló huligánok többek között az angol válogatott labdarúgók családtagjait is zaklatták, verekedések törtek ki a lelátón és a külső területeken. A becslések szerint vagy 2500-an lehettek azok, akik jegy nélkül jutottak be, összesen 86 személyt vettek őrizetbe, a biztonságiak pedig 19 sérülésről adott hírt a szervezők körében.

Az Angol Labdarúgó-szövetség már jelezte, szigorú büntetés vár a rendbontó szurkolókra.

Lando Norris idén élete formájában versenyez, már háromszor állt dobogón (legutóbb az Osztrák Nagydíjon lett harmadik), jelenleg 4. a bajnokságban, mindössze 3 ponttal Sergio Pérez mögött. Ezen a hétvégén pedig hazai versenyére, a Brit Nagydíjra készül a McLarennel. A felvezetés jobban is sikerülhetett volna számára. Szerencséjére ezen a hétvégén már nem a lelátón, hanem a versenyautójában fog ülni…

Borítókép: Fotó: Lando Norris/Instagram

További tartalmak