Musorujsag
Élő Eredmények

Előzetes: padlón tartja-e saját erődítményében a Mercedest a Red Bull?

Előzetes: padlón tartja-e saját erődítményében a Mercedest a Red Bull?

Mercedes, The Race, Red Bull, Motorsport-Total
Hátrányban minden téren – a Mercedesnél tudják, nincs választásuk, a Brit Nagydíjon bevetett új fejlesztéseiknek jelentős javulást kell hozniuk. A Red Bullnál óvatosak, de nem aggódnak – a silverstone-i inkább ellenfelük számára meghatározó verseny.

Zsinórban elszenvedett öt vereség után egy olyan helyszínen próbál visszavágni a Mercedes a Red Bullnak ezen a hétvégén, ami az egyik legerősebb pályája volt a hibridérában. Az ellenfél csapatfőnöke, Christian Horner domináns ausztriai győzelmeik után előre figyelmeztetett, nem lesz könnyű folytatniuk a nyerő szériájukat britföldön.

„Silverstone jelenti a következő kihívást, ahol jön még a sprintverseny is. Tudjuk, hogy ez a Mercedes erődítménye, és izgalmas lesz látni, hogy mi át tudjuk-e menteni a jó formánkat oda. Az utóbbi versenyeken egyértelműen megtaláltuk az autó megfelelő működési tartományát, és remélhetőleg Silverstone-ban is ebben leszünk majd” – fogalmazott a brit.

Hogy Silverstone miért „Mercedes-erődítmény”, azt a statisztika magyarázza. A hibridérában megrendezett nyolc ottani nagydíjból nyolcszor Mercedes-versenyzőé volt a pole pozíció, és hatszor a győztes is csillagos autót vezetett. A két kivételt 2018 és a második 2020-as futam jelenti. Előbbin Sebastian Vettel úgy nyert, hogy Lewis Hamiltont az első körben kiforgatta Kimi Räikkönen, utóbbi pedig úgy hozta Max Verstappen váratlan sikerét, hogy a Mercedesnek súlyos gumiproblémái adódtak.

Fotó: EPA/Bryn Lennon/ Pool

Hasonlóan erős mérleggel csak Barcelonában és Szuzukában rendelkezik a Mercedes, előbbi pályán minden pole pozíció az övék volt 2014 óta, és győzelmet is csak két versenyzőjük emlékezetes 2016-os első körös ütközésekor engedtek ki a kezükből. Japánban eközben mind a hat pole-t és futamgyőzelmet Hamiltonék jegyezték ebben a szabályciklusban.

 

Ha már az erődítményükben sem bízhatnak…

A három pályában közös pont, hogy mindegyik tempós kanyarokkal rendelkezik, melyek nagy leszorítóerőt, jó irányváltásokat követelnek meg. Ilyen szempontból a Mercedes helyzete 2021-ben azonban változott: a Red Bull autója sokszor még kisebb leszorítóerős szárnnyal is képes tartani velük a lépést. Az idei barcelonai verseny szoros csatát hozott közöttük, ami azt mutatta, a Red Bull valóban fölzárkózott. Másfelől Hamiltonék ott még így is némi tempófölényben voltak, ami most Silverstone előtt némi bizakodásra adhat okot számukra.

A múltbeli statisztika ilyen szempontból is érdekes. Az előző két nagy vereségük helyszínéül szolgáló Ausztriában a Mercedes már korábban is sebezhetőnek bizonyult, csak az ott rendezett versenyek felét tudták megnyerni 2014 óta.

„Ausztriában az elmúlt években gyakran küszködtünk, nehéz pálya ez, és a jelek szerint nem fekszik úgy az autónknak, ezért próbáljuk megérteni ezeket a problémákat. Silverstone-ban viszont általában jól szoktunk teljesíteni, szóval nagyon várjuk a hétvégét” – mondta Andrew Shovlin vezető versenymérnök arról, miért is jelent reményt számukra a mostani hétvége.

Fotó: EPA/Ben Stansall / Pool

A Red Bullnál ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy a következő verseny teljesen másképp is alakulhat, mint az előzőek.

„Nagyon jól indult a szezonunk, és természetesen örülök ennek. Ugyanakkor továbbra is nyomnunk kell a gázt, nem hagyatkozhatunk csak az eddigi eredményeinkre. Ausztriában mi voltunk előnyben, az autónk nagyon jó volt ott, de Franciaországban csak pár körrel a vége előtt szereztük meg a győzelmet, szóval a bajnokság nagyon is szoros, és talán szorosabb, mint amilyennek a pillanatnyi pontállás mutatja”

– figyelmeztetett Max Vestappen.

Hozzátette: „Most jön pár kemény pálya, amiken a Mercedes lehet előnyben, de nagyszerű csapatunk van, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy elöl maradjunk.”

Helmut Marko tanácsadó szerint sem reális azt várni, hogy úgy domináljanak a folytatásban, mint a hazai pályájukon. „Az ausztriai fölényünket több tényezőnek köszönhettük. Ezeket ismerjük. Az egyik a pálya vonalvezetése, a másik a tengerszint fölötti magasság. És ott van még, hogy Max több tízezer holland szurkoló előtt egyszerűen jobban érezte magát, és csúcsteljesítményt nyújtott.”

Max Verstappen (Fotó: Red Bull) Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

A hazai pálya most viszont Lewis Hamiltonnak fog lejteni Silverstone-ban. „A hétvégén telt ház lesz, száznegyvenezer szenvedélyes szurkolóval, és egy kemény bajnoki harc közepén vagyunk. A pálya csak tíz percre van a gyárunktól, Brackleytől, negyvenötre Brixworth-től, szóval nagy lökést ad majd, hogy ennyi lelkes szurkoló előtt versenyezhetünk” – vetítette előre Toto Wolff.

 

Fejlesztések: a Mercedesnek egyből bele kell trafálnia

A pálya karaktere, a múlt és a körülmények tehát kapaszkodót jelentenek a Mercedes számára. Ugyanakkor nincs garancia arra, hogy Silverstone-ban megismétlődik, ami Barcelonában. A csapat már Franciaországtól is segítséget várt, mégis Verstappen nyert az erősnek hitt pályájukon, és elmondható, a Red Bull több fejlesztéssel állt elő a Spanyol Nagydíj óta, míg a Mercedes eggyel sem.

A Brit Nagydíjon ez most változik. A W12-esre most kerül fel az idei utolsó nagyobb fejlesztési csomag. Hogy ez milyen jellegű lesz, azt a csapat igyekezett homályban tartani. Toto Wolff vagy Valtteri Bottas csak kisebb újításokat emlegetett, Andrew Shovlin bizakodó nyilatkozatai viszont azt sugallták, komoly előrelépést remélnek, és bíznak abban, hogy vissza tudnak zárkózni a Red Bullra.

Miután ezen a hétvégén debütál a sprintkvalifikációs lebonyolítás, a Mercedes számára nem csak az lesz fontos, hogy beváljanak az újítások, hanem az is, gyorsan kiismerjék és működésre bírják őket. Tesztelni tudniillik nem lesz sok idejük: pénteken egy egyórás szabadedzésen kell belőniük a beállítási irányokat, később már csak korlátozott mértékben lesz mód a korrigálásra.

„Ez lesz az első hétvége, amelyen sprintkvalifikációt teljesítünk. Ez új kihívást jelent minden csapat számára. Csak egy óra gyakorlásunk lesz a pénteki időmérő edzés előtt, és az autókat utána véglegesítik a normál időmérő kezdetétől. Vagyis aki a leghamarabb felgyorsul, az az egész hétvégén előnyben lesz. Mi módosítottunk a hozzáállásunkon és a menetrendünkön, hogy a lehető legfelkészültebben vágjunk neki az új kihívásnak, minden szempontból” – bocsátotta előre Toto Wolff csapatfőnök.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hogy éppen Silverstone-ban vetik be az újításaikat, az nem rizikómentes lépés. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója rámutatott, ők éppen a kevés gyakorlási lehetőség miatt mondtak le arról, hogy ismét fejlesztéseket vigyenek pályára. „Normál esetben Silverstone-ban van három szabadedzésünk az autó tökéletesítésére az időmérőre és a versenyre. Most csak egy edzésünk lesz, és már jön is az időmérő. Onnantól életbe lép a parc fermé-szabály, ami azt jelenti, hogy egyetlen óra alatt kell a hétvége egészére a lehető legtökéletesebbre hangolni a beállításokat. Emiatt mi Silverstone-ban nem változtatunk semmi jelentőset az autónkon, inkább arra törekszünk, hogy tökéletesítsük, amink van” – mondta a Motorsport-Totalnak az osztrák, akinek csapata egyébként a második ausztriai hétvégén új szárnyat és padlólemezt vetett be Max Verstappennél.

 

Pszichológiai kulcsverseny – a Mercedesnek

A Mercedes bizonyos szempontból tehát kockáztat – de a Red Bull elmúlt hetekben mutatott formáját látva nem teheti meg, hogy ne kockáztasson.

„Silverstone egy hihetetlen pálya, gyors, lendületes, és reméljük, hogy jobban fekszik az autónknak, mint Spielberg. Lesz pár kisebb újításunk is az autón, és nagyon kíváncsian várjuk, ezek hogyan működnek. Tudjuk, hogy olyan autót kell adnunk Lewisnak és Valtterinek, amivel jól teljesíthetnek Silverstone-ban, és mindkét gyárunkban mindenki gőzerővel dolgozik most ezért” – mondta Wolff.

Fotó: XPB

Hogy a sprintfutamos lebonyolítás hogyan bolondítja meg a hétvégét, és miként hat az erőviszonyokra a mezőny élén, az majd kiderül. Silverstone mindenesetre a Mercedes szempontjából kulcsfontosságú versenynek ígérkezik, hiszen jönnek az újítások, és az „erődítményükről” van szó, ahol szinte kötelező jó formát mutatniuk. Ha itt is jobbnak bizonyul náluk a Red Bull, azt bizonyára nehéz lesz megemészteniük.

Marko szerint a nyomás az ellenfelükön van, ám a Red Bull nem írja le a Mercedest, sőt, számít is a visszavágásukra. „Silverstone-nak inkább lesz szimbolikus és pszichológiai jelentősége, és az is inkább a Mercedes számára. Attól tartok, a bajnokság csak az utolsó versenyen fog eldőlni. A Mercedes egyszerűen erős csapat, Hamilton pedig Maxhoz hasonlóan egy kivételes képességű versenyző, komoly rutinnal. Az eddig teljesített versenyek még nem mérvadóak. Szép lenne, ha így folytatódna, de nem becsüljük alá a Mercedest.”

Borítókép: Fotó: Mercedes

További tartalmak