Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Egy sprintfutam győztese ne legyen pole-szerző

Vettel: Egy sprintfutam győztese ne legyen pole-szerző

F1, Motor Sport
Sántít Sebastian Vettel szerint, hogy az F1-ben mostantól egy miniverseny győztese is pole-szerzőnek vallhatja magát.

Egy verseny, ami valójában kvalifikáció, egy kvalifikáció, ami inkább verseny – miután sprintfutamot még sosem rendeztek az F1-ben, egyelőre maga a sorozat is nehezen tudja hová besorolni a Brit Nagydíjon debütáló újítását. Szombaton Silverstone-ban a versenyzők nem a stopperórával, hanem egymással fognak megküzdeni, és a normál időmérő edzés helyett egy 17 körös verseny dönt majd a vasárnapi rajtfelállásról. A hagyományokhoz képesti ellentmondást a sorozat vezetőinek valahogyan föl kellett oldaniuk, és dönteniük kellett, pontosan minek is tekintsék a sprintfutam győztesét.

Ross Brawnék pár hete bejelentették, a szombati eseményen nyerő versenyzőt hivatalosan pole-szerzőként fogják elkönyvelni, mivel kivívja a jogot a vasárnapi élről indulásra. Futamgyőztesnek a táv rövidsége miatt meredek lenne minősíteni az elsőt, ám miután a rendhagyó programnak a sprintkvalifikáció mellett egy hagyományos időmérő edzés is a részét képezi pénteken, a probléma nem teljesen tűnik megoldottnak. Még úgy sem, hogy az F1 kitalált egy jól hangzó, ámde semmit sem jelentő kifejezést, és a „sebesség királya” elnevezéssel tervezi illetni a pénteki időmérő győztesét.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Sebastian Vettel szerint a helyzet zavaros, a pole-szerző megnevezés pedig túlzás a sprintfutam győztesének.

„Szerintem ez nincs rendjén. A pole pozíció a leggyorsabb kört elérőé, és a leggyorsabb kört az időmérőn érjük el. Szóval ez kissé zavaros” – állapította meg az Aston Martin versenyzője a csütörtöki sajtótájékoztatón. „És ezt most sprintkvalifikációnak nevezzük, nem sprintversenynek, szóval akár lehetne hívni sprintpole-nak is, vagy valami hasonló. Egy új kategóriát kéne létrehozni neki. Ötven évvel ezelőtt nem volt ilyesmi, most van, szóval csak új rubrikát kéne nyitni neki a rendszerben.”

Miközben az elnevezésekkel nincs kibékülve az 57-szeres pole-szerző, a sprintkvalifikáció ötletétől nem zárkózik el. Annak ellenére sem, hogy év elején még kicsit szkeptikusan nyilatkozott róla. „Kicsit furcsa lesz. Egy szabadedzésünk lesz csak. Valamilyen szinten tetszik is, mivel nem kell annyit ülni a garázsban, több lesz az akció a pályán. Viszont azzal, hogy csak egy óránk lesz, aztán jön az időmérő, muszáj lesz egyből, már az elején jónak lenni. Izgalmas lesz. Ez egy újdonság. Az újdonságok jók. Ez most egy ismeretlen, de meglátjuk, mi sül ki belőle.”

A kérdésre, mennyire lesz agresszív szombaton, Vettel elmondta: „Attól függ, mekkorák lesznek a rések. Ha mindenki az egyik irányba húz, természetesen megpróbálkozom az előzéssel. Az első körben próbálsz pozíciót nyerni, de van, hogy sikerül, és van, hogy nem. A kulcs viszont az lesz, hogy célba érj, máskülönben az utolsó helyről rajtolsz vasárnap.”

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

A szkeptikusok éppen ezen hozzáállás miatt tartanak attól, hogy Ross Brawnék nem fogják megkapni azt a tömény izgalmat a miniversenytől, amit várnak tőle. Carlos Sainz szerint viszont nem becsülhetjük alá a versenyzők versenyszellemét és ösztöneit.

„Ismerve a Forma–1-es versenyzőket, valamint azt, ahogyan a rajtoknál viselkednek, nem gondolnám, hogy az első hat-hét kanyarban bárki is túl sokat gondolna a vasárnapra. Én legalábbis nem fogok. Szerintem meg fogjuk próbálni. De amint a verseny lenyugodott kicsit, igen, talán elkezdünk gondolni a vasárnapra. Szóval a hármas kanyarhoz nem úgy fogok érkezni, hogy arra gondolok, másnap lesz a futam” – magyarázta a ferraris.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

További tartalmak