Musorujsag
Élő Eredmények

Allison szerint szigorú volt Hamilton büntetése

Allison szerint szigorú volt Hamilton büntetése

Mercedes
A Mercedes technikai igazgatója, James Allison védelmébe vette Lewis Hamiltont, mondván a brit Max Verstappen elleni manővere megfelelt az FIA előzésekkel kapcsolatos útmutatójának. A szakember szerint a címvédő büntetése épp ezért túl szigorú volt.

Hamilton 10 másodperces büntetést kapott a sokat emlegetett ütközésért, melynek következtében bajnoki riválisa kiesett a versenyből, autója pedig nagy sebességgel a gumifalba csapódott a tempós Copse kanyarnál. A futamot az ütközés után azonnal megszakították, a versenybírák pedig egészen az újraindításig tanácskoztak arról, ki volt hibás a történtekért.

A piros zászlós időszak alatt hallhattuk, hogy a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff kapcsolatba lépett az FIA versenyigazgatójával, Michael Masival, és figyelmeztette, küldött neki egy e-mailt melyben fontos információk szerepelnek az incidenssel kapcsolatban.

A szakember diplomatikusan válaszolt erre, majd a versenybírákhoz irányította Wolffot. Egy, a Mercedes által kiadott, a hétvége eseményeit összegző videóban a technikai igazgató, James Allison most fölfedett néhány részletet arról, mire akarta figyelmeztetni a csapat a szövetséget.

„Az incidens után és az újraindítás előtt is azon voltunk, hogy megbizonyosodjunk arról, a versenybírák elolvasták és követték az FIA nekik szóló, az előzésekkel kapcsolatos útmutatását, mert szerintünk a manőver, amit Lewis csinált, teljes mértékben összhangban volt azzal” – jelentette ki.

James Allison (Fotó: XPB)

„Ha belül vagy egy kanyarban, ha belülről akarsz előzni, akkor az útmutató szerint a másik versenyző mellett kell lenned. Nem azt követeli meg, hogy előzz, hanem azt, hogy légyegében a másik versenyző mellett legyél, amikor a kanyarba érkezel. Lewis lényegében határozottan mellette volt. Az első tengelye jóval Verstappen autójának középpontja előtt volt” – mutatott rá.

„Az FIA iránymutatása előírja, hogy minden ilyen manővert végrehajtó versenyzőnek olyan íven kell lennie, amin biztonságosan, baleset nélkül befordulhat a kanyarba. Ez nem azt jelenti, hogy elöl kell lenned, hanem azt, hogy nem kell visszavenned, és a másik autónak kötelessége elkerülni, hogy neked ütközzön. Szóval, ha követjük a versenybírák rendelkezésére bocsátott feljegyzéseket, és kikockázva megnézzük, mi történt Lewisszal, láthatjuk, hogy lényegében mellette volt, be tudta volna venni a kanyart, és be is vette, ezért nem kellett feladni a helyét” – folytatta.

„Úgy érzem, a büntetés szigorú volt. Tudom, hogy nem mindenki ért egyet ezzel, de én továbbra is így gondolom, és az, hogy a Copse egy gyors, vagy lassú kanyar, nem számít. Arról van szó, milyen szabályok vonatkoznak az előzésre, és nem láttam, hogy Lewis bármi rosszat tett volna ezeknek a fényében. Sőt, a futam későbbi szakaszában két másik előzést is végrehajtott a Copse-ban, pontosan ugyanazt az iránymutatást követve, és egyik esetben sem történt ütközés” – emelte ki.

„Kemény döntés volt, én továbbra is úgy érzem. Az eredményünk szempontjából végül nem számított, de megértem azokat akik talán nem értik, hogy nem kötelező elkapni a kanyar csúcspontját, hogy nem kell egy egész autóval a másik elé kerülni. Megértem, hogy ha ebből a szemszögből nézik a történteket, akkor gondolhatják, hogy a hátul érkező autónak, valamiféle kötelessége, hogy ne történjen ütközés, de ha a versenybírák dokumentumát nézzük, akkor Lewis nem tett semmi rosszat” – zárta gondolatát.

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: MTI/EPA)
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak