Musorujsag
Élő Eredmények

Alpine: Oconban minden megvan ahhoz, hogy csúcsversenyző legyen

Alpine: Oconban minden megvan ahhoz, hogy csúcsversenyző legyen

F1i
Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi megvédte a franciák döntését, melynek értelmében három évvel meghosszabbították Esteban Ocon szerződését, akiben érzése szerint minden megvan, hogy az F1 egyik legjobb versenyzője legyen.

Az Alpine a múlt hónapban rendezett Francia Nagydíj előtt jelentette be, hogy három évvel meghosszabbítja a szezont meggyőzően kezdő Ocon szerződését. A fiatal versenyző ezt követően több gyenge hétvégét teljesített, ezek fényében pedig többen megkérdőjelezték főnökei döntését, mondván, lehet túl hosszú időre szavaztak bizalmat neki.

Az ügyvezető, Laurent Rossi viszont továbbra is kitart a döntés mellett, Oconban pedig még mindig a jövő egyik legnagyobb tehetségét látja, akiben érzése szerint „rengeteg kiaknázatlan lehetőség” rejlik még.

„Lehet, nincs garancia arra, hogy bajnok lesz, de kikről jelenthetjük ezt ki a mezőnyben biztosat? Most nem sok versenyzőről” – nyilatkozta a szakember a BBC-nek. „Nem hagynám, hogy bárki azt mondja, gyengébb versenyző, mint Carlos (Sainz), vagy bárki a topcsapatok úgynevezett második számú pilótái közül” – tette hozzá.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)

„Szóval, legalább van egy kiváló második számú versenyzőnk” – jegyezte meg humorosan. „Őszintén, én úgy gondolom, minden megvan benne ahhoz, hogy egy nap csúcsversenyző legyen” – folytatta az olasz szakember.

Ami a csapattársat illeti, az Alpine várhatóan él a Fernando Alonso szerződésében lévő opcióval, és 2022-re is megtartja a spanyol klasszist. Jövőre tehát várhatóan nem lesz hely az akadémián edződő fiatalok számára, akikkel kapcsolatban Rossi megjegyezte: „Az már luxusprobléma lesz, ha 2022 végén tehetséges fiatalok kopogtatnak majd az ajtón, miközben Fernando versenyeket nyer. Legalább megvannak a lehetőségeink.”

A szakember elárulta, a csapat forrásainak nagy részét már 2022-re csoportosította, ki szeretné ugyanis használni a szabályváltoztatások adta lehetőségeket. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy teljesen rendben vagyunk, mert ha a csapat nagyrészt ugyanazokból áll, akik az idei autót csinálták, és semmin sem változtatunk, akkor az eredmények sem változnak. De változtatunk. Bízom benne, hogy jobb eredményeket érünk el, mint idén, mert a mostani teljesítmény nem kielégítő. Nem a hetedik helyen akarunk lenni. Ha itt végzünk, még ha tudtuk is, hogy az autó nem bajnokautó, az azért csalódás lesz” – magyarázta.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)
Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak