Musorujsag
Élő Eredmények

Látványos animációval rekonstruálták a Verstappen, Hamilton balesetet

Látványos animációval rekonstruálták a Verstappen, Hamilton balesetet

Youtube/Crashalong
Érdekes számítógépes rekonstrukció készült Lewis Hamilton és Max Verstappen silverstone-i balesetéről. Több információ is kiderül belőle.

Még napokkal a futam után is parázs vita tárgyát képezi az a bizonyos Brit Nagydíj első körében történt baleset. Az FIA a 10 másodperces büntetéssel jelezte, hogy versenybírái Lewis Hamiltont látták döntő mértékben felelősnek a Max Verstappennel történt ütközésért, ám így is vannak, akik egyszerű versenybalesetet emlegetnek, és a Mercedesnél is kitartanak álláspontjuk mellett, hogy a címvédő az FIA bíróknak szóló iránymutatásai szerint semmi szabálytalant nem csinált.

Most egy balesetek 3D-s rekonstrukciójával foglalkozó Youtube-felhasználó elkészítette a vasárnapi incidens számítógépes animációját, mely a pályán használt kamerákétól eltérő szögekből is szemlélteti, mi hogyan történt.

A grafikák elkészítésekor elvégzett számításokból kiderül, a Verstappen szélárnyékában 15 km/órás tempóelőnyben lévő Hamiltonnak ellenfele mindvégig hagyott elegendő helyet a jobbján, noha agresszívan védekezett. A két méter széles Mercedesnek 3,4 méternyi hely jutott a Red Bull és a régi boxutca fala között, amikor mellé vágott.

A két autó ezt követően a pálya belső oldaláról kicsit kifelé húzott, de még így is messze voltak a normál versenyívtől, amit viszonyításként az animációban is megmutattak. A készítő megjegyzi, az ívükhöz mérten mindkét autó túl nagy tempóval érkezett a Copse-kanyar bejáratához, és az ott újra lemaradni kezdő Hamilton nem is tudta elcsípni a kanyar csúcspontját, Verstappen autója felé csúszott. A csúcspontnál ugyan Hamilton közel volt a normál versenyívhez, de más ívben haladt.

Az animáción megfigyelhetők azok a mozzanatok, amiket az egyik, illetve a másik oldal használ az érvelése alapjaként. A Mercedes az FIA bírái által használt diagramokra hivatkozott, és azt mondta, Hamiltonnak „joga volt” a kanyarra, mivel teljesítette a belül támadóktól elvárható követelményt: „jelentősen” a másik autó mellé ért. A videón látható, az autója első kereke a kanyar kezdetén valóban előrébb volt, mint Verstappen autójának közepe.

A Red Bull eközben azzal érvelt, hogy Hamilton olyan nagy tempóval érkezett a kanyarba, hogy azzal esélye sem volt bevenni azt. Miközben helye a videó alapján is bőven lett volna szűkebben fordulni, az, hogy nem fordult, arra utalt, valóban nehézséget okozott számára a kanyarodás. Az FIA a büntetését vélhetően erre alapozta, valamint arra a tényre, hogy az ütközésnél a Mercedes bal első kereke a Red Bull jobb hátsó kerekének koccant, vagyis Hamilton ekkor már nem volt ellenfele mellett.

A videó azt is bemutatja, hogy Verstappen 6 méterrel elkerülte az FIA által plusz biztonsági megoldásnak szánt Tecpro falat, és úgy vágódott neki a gumifalnak, hogy autója befúrta magát alá, majd visszapattant róla.

További tartalmak