Musorujsag
Élő Eredmények

McLaren: Nem elképzelhetetlen, hogy Norris harmadik marad

McLaren: Nem elképzelhetetlen, hogy Norris harmadik marad

Motorsport
A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl nem tartja irreálisnak, hogy az istálló versenyzője, Lando Norris a meglehetősen erős szezonkezdést követően célba vegye a bajnoki bronzérem megszerzését.

Norris az idény első tíz versenyén tízszer végzett a pontszerzők között (ez egyedül neki sikerült a húszfős mezőnyből), ami pedig ennél is meggyőzőbb az az, hogy az első ötből is csupán egyszer csúszott ki. Három futam után pedig (Imola, Monaco és a második osztrák verseny) dobogóra is állt. Ennek a meggyőző teljesítménynek köszönhetően jelenleg harmadik a tabellán.

A McLaren versenyzője tehát a Red Bull és a Mercedes egyik pilótáját is megelőzi az összetettben, ami a két élcsapat dominanciáját látva igencsak kiugró eredménynek számít. Előnye Sergio Pérezzel öt, Valtteri Bottasszal szemben pedig kilenc egység.

Ami a folytatást illeti, főnöke, Andreas Seidl reálisan nyilatkozott esélyeiről. Nehéznek, de nem lehetetlennek tartja a bronzérem megszerzését, ugyanakkor kiemeli, az azért való küzdelem jó motivációs forrás lehet pilótája számára. „Nehéz megmondani, hogy ez reális cél-e, mert a Red Bull és a Mercedes autói jobbak” – kezdte.

Andreas Seidl (Fotó: XPB)

„Valtteri és Sergio is megmutatta már az idei versenyeken, illetve a korábbiakon is, hogy mire képes. Lando erős teljesítményének, a csapatnak és a versenyképes autónak köszönhetjük, hogy tíz verseny után a harmadik. Tehát nem irreális az, hogy harmadik marad, ha így folytatja” – tette hozzá.

„De őszintén, valaminek el kell romolnia a Red Bullnál vagy a Mercedesnél, mert nem vagyunk olyan helyzetben, hogy pusztán teljesítményből legyőzzük őket. Ez a realitás, ezt nem felejthetjük el” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hosszabb távon természetesen komolyabbak a céljaik a harmadik helynél, de most ezzel kell beérniük, és ezért kell küzdeniük.

„Persze, hogy versenyeket akarunk nyerni vasárnaponként, de ez még nem lehetséges. Ezért próbálunk javulni a stratégia, és a teljesítmény szempontjából is. Néha egy kis szerencsével, vagy azzal, hogy jobban kimaradunk a bajból, mint a többiek. Ezek kombinációjával jutottunk el oda, ahol most állunk. Azért küzdünk az évad végéig, hogy megnehezítsük a riválisok dolgát, akárhányszor új pályára érünk” – zárta gondolatát.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: McLaren)

További tartalmak