Musorujsag
Élő Eredmények
×

Az Alpine is átállt 2022-re

Az Alpine is átállt 2022-re

Alpine
Az Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski megerősítette, a napokban ők is átálltak a 2022-es autó fejlesztésére, a folytatásban tehát kevesebb új alkatrész érkezik majd a jelenlegi versenygéphez.

Ahogyan az a korábbi nyilatkozatok alapján várható volt, a nyári szünethez közeledve (ez a hétvégi Magyar Nagydíj után veszi kezdetét) egyre több csapat jelenti be, leálltja a 2021-es autó fejlesztését és teljes egészében a 2022-es évre koncentrál. Az istállók szeretnék ugyanis kihasználni a komoly szabályváltoztatások adta lehetőségeket.

Nemrég az Aston Martin jelezte, már csak a 2022-es autóval foglalkoznak, most pedig a britek egyik fő riválisa (a középmezőny közepén vívnak ádáz küzdelmet), az Alpine szögezte le, hogy nem a 2021-es szezonon van már a hangsúly gyárukban.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

„A szezon elejétől kezdve komoly lendülettel dolgoztunk az autón, a fejlesztéseken, mind a karosszériáért, mind a motorért felelős részlegen” – nyilatkozta az ügyvezető, Marcin Budkowski. „A hangsúly most már mindkét gyárban áttevődött 2022-re, ami azt jelenti, hogy a folytatásban kevesebb új alkatrész érkezik majd a pályára.”

Ami a szünetet illeti, azt az Alpine-nál is várják már, hiszen egyrészt intenzív hónapok vannak a csapat mögött, másrészt pedig zsúfolt második félév vár rájuk, szeretnének megpihenni előtte. „A naptár második fele nagyon fárasztónak ígérkezik, szóval mindenki várja már a kéthetes szünetet, és azt, hogy feltöltődjön. Mielőtt azonban pihenni mennénk, egy újabb kettős pontszerzést veszünk célba Magyarországon” – fogalmazott.

„Ami engem illet, mindig élvezem a budapesti utazást. A város gyönyörű, az egyik kedvenc úti célom a szezon során. Ezzel azt hiszem, a csapat nagy része egyetért. A pálya szűk és kanyargós, híresen nehéz előzni rajta. Szóval nagyon fontos lesz az időmérő. Szombaton ki kell használni az autóban rejlő lehetőségeket, hogy jó pozícióba kerüljünk a futamra” – magyarázta.

Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak