Musorujsag
Élő Eredmények

Izgalmas titkokat árult el stílusáról és formajavulásáról Alonso

Izgalmas titkokat árult el stílusáról és formajavulásáról Alonso

Soy Motor, F1-Insider, The Race
Izgalmas bepillantást engedett vezetési stílusába és utóbbi időben látott formajavulásának hátterébe Fernando Alonso.

Míg az év első versenyei után Fernando Alonso kapcsán az szolgáltatta a legfőbb beszédtémát, nem volt-e túl sok a kétéves kihagyása, és nem számít-e már túl öregnek az F1-hez a 40. születésnapját csütörtökön ünneplő spanyol, az utóbbi időben már gyakran hangzik el, a mostani a régi, „igazi” Fernando Alonsót idézi. Az Alpine-on belül Esteban Oconnal szemben hétvégék óta domináló bajnok a Brit Nagydíjon a sprintkvalifikáció hősévé vált remekbe szabott első körével, mely után több rivális is méltatta őt.

„Gratulálok neki, hogy igazán izgalmassá tette” – mondta Daniel Ricciardo, aki csak nagy nehézségek árán tudta visszavenni pozícióját Alonsótól a 17 körös versenyen. „A rajtja fergeteges volt, és megdolgoztatott minket. Klassz látni ezt, mert mindig kérdés, minden sportágban, hogy mennyit számít az életkor. A csaták során idén talán a legjobb volt a mezőnyben. Legalábbis időnként. És klassz látni, hogy amikor még megvan benned a szenvedély és a hajtóerő, akkor továbbra is nagyon magas szinten teljesíthetsz.”

Lando Norris és Fernando Alonso, Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

Az Alpine technikai igazgatója, Marcin Budkowski büszke, hogy Alonsónak ilyen teljesítménnyel sikerült rácáfolnia a kritikusokra. „Fernando most mindenkit elhallgattatott, aki kételkedett benne, hogy a visszatérése sikeres lehet. A gyorsasága még megvan, a csatákban pedig senki sem érhet a nyomába, mint azt láthattuk a szombati és vasárnapi (silverstone-i) versenyeken is. Kétség sem férhet hozzá, hogy a szezon során magát és a csapatát is hajtani fogja tovább.”

 

A titok nyitja: a kormányzás

Alonso nemrég a spanyol Soy Motornak részleteket árult el arról, hogyan érte el a fordulatot, és minek köszönhető, hogy a nehézkes évkezdése után mára újra a régi formáját mutatja. Egyfelől a szemléletmódjának változására hívta föl a figyelmet: tudatosan óvatosabb volt az első versenyeken, mert nem akart bajt. Másfelől elismerte, nehezebb volt számára a visszarázódás, mint gondolta. „Az elején azt mondtam, három-négy versenyre lesz szükségem ahhoz, hogy elérjem a határt az autóval. Végül több kellet, hat-hét verseny. De most már jobban érzem magam az autóban.”

Fölfedte, e változás hátterében pár technikai módosítás áll.

„Változtattunk pár dolgon az autón, hogy jobban passzoljon a vezetési stílusomhoz. A szervokormányon igazítottunk, hogy a kormányzásnál jobb legyen az érzés.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Ez a változtatás Alonso stílusa miatt volt létfontosságú. „Keményebb kormányszervót akartam, mert számomra az eredeti túl puha volt. Nekem másfajta visszajelzésre van szükségem a kormánytól a kanyar bejáratánál, a kanyar közepén és a kijáratánál, mivel én csak így érzem az első gumik tapadását, és így látom, hogy a határon vannak-e, vagy sem.”

„A vezetési stílusom jellemzője, hogy a kanyar közepén mindig agresszív kormánymozdulatot csinálok, mert ezzel érzem az első gumikat. Ha puhább lesz a kormány, az azt jelenti, hogy tapadást veszítenek a gumik. Ha keményebb lesz, akkor annyi tapadásuk van, hogy számíthatsz az autó hátuljának mozgására. Normál esetben én ezt a kezeimmel érzékelem, és az autó elején keresztül. Ha ezt elveszik tőlem, gyakorlatilag halott vagyok”

– fedte föl a titkát Alonso.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Elmondása szerint ilyen szempontból különlegesnek mondható a stílusa. „Más versenyzők a testükkel érzik az autót, én viszont fegyvertelen vagyok, ha elveszik tőlem az első gumikat, mert ilyenkor nem tudom előre, mit csinál az autó. Ezen dolgoztunk, egyszerűen jobban akartam érezni a kormányt.”

Az érzés láthatóan már megvan. Az év elején Alonsót még sakkban tartó Esteban Oconnak mostanság nem is nagyon volt esélye a kollégája ellen, aki ráadásul mások ellen villogva is bizonyítja, új kormányával újra kézben tartja az irányítást.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak