Musorujsag
Élő Eredmények
×

Pérez nem aggódik, úgy érzi, jó pozícióban van

Pérez nem aggódik, úgy érzi, jó pozícióban van

GPFans
A Red Bull versenyzője, a 2022-es szezonra szerződéssel még nem rendelkező Sergio Pérez a Magyar Nagydíj sajtónapján kijelentette, kényelmesnek tartja pozícióját csapatánál, és úgy érzi, még augusztusban eldőlhet a sorsa.

A bikások a 2020-as év végén hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, a rutinos Pérezt igazolják Max Verstappen mellé. A mexikóitól stabil teljesítményt vártak, és azt, hogy eredményeivel komolyabb kihívóvá váljanak a konstruktőri bajnokságban. Az elvárásokat eddig részben be is váltottak, hiszen sokszor volt fontos fegyver az istálló kezében, és futamot is nyert már.

Ugyanakkor több gyenge versenye is volt, például a legutóbbi Brit Nagydíj, ahol már a szombati sprint alatt elveszítette esélyeit egy vezetői hiba miatt. Azt megelőzően Ausztriában is fontos pontokat veszített, miután a rajtot követően túl agresszíven védte pozícióját Lando Norrisszal szemben.

Főnökeit úgy tűnik, meggyőzték a kiugró eredmények, a hibákat pedig elnézik neki, az utóbbi időben ugyanis többször utaltak rá, 2022-re is megtarthatják őt, igaz, hivatalosan ezt még nem jelentették be. Jövője miatt Pérez sem aggódik, sőt a Magyar Nagydíj sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, pozícióját kényelmesnek érzi, jövőjéről pedig gyors döntést vár.

Sergio Pérez (Fotó: XPB)

„Egyértelmű, hogy minél hamarabb tudod, mit hoz a jövő, annál jobb” – kezdte a rutinos pilóta. „De, ami a jövőmet illeti, nagyon kényelmes helyzetben vagyok a csapaton belül, szóval nincs okom az aggodalomra. Azt hiszem, Belgiumig tudni fogom, hogyan alakul a jövőm, szóval kényelmes helyzetben vagyok, nincs okom máshol nézelődni” – tette hozzá.

Ami az eddigi eredményeket illeti, Pérez elmondta, ő maga jobbnak ítéli a tempóját, mint amilyennek látszik, de megjegyezte azt is, hogy szeretett volna jobb eredményeket elérni az évad első felében. Reméli, a folytatásban ezek is jönnek majd.

„Ha az összképet nézem, elmondhatom, szerettem volna nagyobbat alkotni, ami a pontokat, a győzelmeket és a dobogós helyezéseket illeti. Ugyanakkor sikerült a csapattal együtt fejlődnöm, az első tíz versenyre pedig ez volt a cél. Az, hogy megismerjük egymást, én pedig megismerjem az autót. Az eredmények tehát nem voltak túl nagyszerűek, de a tempó jobb, mint amilyennek látszott. Néhol kicsi a különbség. Pár pontra vagyunk a harmadiktól a tabellán és vezetjük a konstruktőrit. Szóval vannak pozitívumok. De még csak tíz futamunk volt. A következő tíz sokkal fontosabb lesz” – zárta gondolatát.

Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: XPB)

További tartalmak