Musorujsag
Élő Eredmények

Tóth László felkészült a Formula 3-as bajnokság magyarországi fordulójára

Tóth László felkészült a Formula 3-as bajnokság magyarországi fordulójára

Tóth László média
Kilenc év szünet után szurkolhatnak F1-es betétfutamon hazai versenyzőnek a magyarok.

Hétvégén kerül sor a Hungaroringen a 36. Formula-1-es Magyar Nagydíjra, melynek betétprogramja az FIA Formula 3-as bajnokság idei szezonjának negyedik fordulója lesz. A 30 fős mezőny egyetlen magyar tagja, Tóth László az elmúlt hetekben csapatának, a spanyol Campos Racingnek a főhadiszállásán készült a mogyoródi futamokra, a programban pedig a mentális és fizikális edzések mellett szimulátorozás, valamint a versenyautó felkészítése szerepelt.

A 21 éves pilótának a barcelonai bemutatkozása nem sikerült rosszul, pályafutása első három Formula 3-as futamát kivétel nélkül befejezte, a köridők tekintetében pedig bizakodásra adott okot, hogy folyamatosan javulni tudott. A második, Franciaországban rendezett fordulót Tóth kénytelen volt kihagyni, ugyanis pozitív lett a koronavírustesztje, és fel kellett épülnie fertőzésből. Az öthetes kényszerszünet és kihagyás – amely az edzései nagy részét is érintette – nagyon megnehezítette a magyar versenyző dolgát, ő azonban nagyszerű teljesítménnyel tért vissza, Ausztriában a háromból két futamon is a középmezőnyben volt lehetősége a helyezésekért küzdeni, a köridők tekintetében pedig a hétvége során konstans javulást mutatott.

Az egyelőre pont nélkül álló Campos Racingnek a mostani idényben az a legfőbb célja, hogy a hátralévő versenyeken egyre közelebb kerüljön a pontszerző helyezésekhez.

Tóth László már a szezon előtt is elmondta, számára az idei a tanulóév, legfőbb célja, hogy tapasztalatot szerezzen, és minél többet tudja versenykörülmények között vezetni az F3-as autót. Az előzményekkel és a célkitűzésekkel együtt Tóth és a csapata is felkészülten várja a magyarországi fordulót, amelyen – a tavalyi zárt kapus F1-es Magyar Nagydíj után – visszatérhetnek a nézők a lelátóra.

„Az elmúlt három hétben sokat dolgoztunk, igyekeztünk minden apró részletre odafigyelni, de hogy ez mire lesz elég, az majd csak hétvégén derül ki. Az autósportban bármi megtörténhet, remélem, hogy a lehetőségeinkhez képest jól alakulnak majd számunkra a versenyek. Örülök, hogy hazai közönség előtt mehetek, erre két éve nem volt példa, úgyhogy szeretném élvezni a szurkolók jelenlétét és kihozni magamból és az autóból a lehető legtöbbet” – mondta Tóth László.

További tartalmak