Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel szerint Alonso minden idők egyik legtehetségesebb versenyzője

Vettel szerint Alonso minden idők egyik legtehetségesebb versenyzője

RacingNews365
Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj sajtónapján minden idők egyik legtehetségesebb versenyzőjének nevezte korábbi bajnoki riválisát, a negyvenedik születésnapját ünneplő Fernando Alonsót.

A 2010-es évek elején a még a Red Bull alkalmazásában álló Vettel és a Ferrarit erősítő Alonso bajnoki csatáitól volt hangos az F1 világa. A két klasszis napjainkban a középmezőnyben találkozhat, az ott vívott csatákkal kapcsolatban pedig Vettel a magyarországi sajtónapon kijelentette, egyrészt már várta, hogy korábbi ellenfelének feszülhessen, másrészt pedig nagyon élvezi őket.

A német nyilatkozata során kiemelte, megtisztelve érzi magát, hogy Alonso ellen versenyezhet és versenyezhetett a múltban, hiszen őt tartja minden idők egyik legtehetségesebb pilótájának, amit már fiatalon, Michael Schumacher legyőzésével bizonyított.

Fernando Alonso és Sebastian Vettel (Fotó: XPB)

„Az első idei versenyen, miután Fernando visszatért, rögtön volt egy kis test-test elleni csata. Igazából már akkor mosolyogtam egyet az autóban ülve, mert nagyon vártam már, hogy idén legyenek ilyen csatáink, és azt hiszem, voltak is” – kezdte a négyszeres bajnok. „Mindig élveztem a vele vívott küzdelmeket.”

„2003-ban ő nyerte a Magyar Nagydíjat. Én akkor a tévé előtt ültem, és emlékszem rá, hogy akkor ő nyert. A tehetsége szerintem kétségtelen, a pályán mutatott képességei alapján az egyik legnagyobb, aki valaha ebben a sportágban ment. Ráadásul olyat tett, amiről azt hittem lehetetlen: legyőzte Michaelt. Amikor én felnőttem, úgy volt, hogy Michael az első számú, és hogy lehetetlen legyőzni őt. És erre Fernando elkezdte verni őt” – emlékezett vissza.

„Szerintem ez nagy teljesítmény. Nagyon hosszú pályafutása volt, és annyi különböző autóval ment. Nagyon boldog vagyok, hogy vele versenyezhetek, és küzdhetek ellene a pályán” – dicsérte riválisát az Aston Martin versenyzője.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak