Musorujsag
Élő Eredmények

Alfa Romeo: Minden egyes csapattag végezhetne jobb munkát

Alfa Romeo: Minden egyes csapattag végezhetne jobb munkát

GPFans
Miután az évad első felében csak három pontot szereztek, az Alfa Romeo csapatvezetője, Frédéric Vasseur kijelentette, érzése szerint az alakulat minden dolgozója végezhetne jobb munkát a folytatásban.

Bár az Alfa Romeo sokat fejlődött tavaly óta, és versenyzői szinte folyamatosan ott tudtak lenni a pontzóna körül, eddig Antonio Giovinazzi és Kimi Räikkönen is csak egy alkalommal tudta beverekedni magát a legjobb tíz közé. Sokáig ezzel az eredménnyel is a két közvetlen ellenfél, a Haas és a Williams mögött volt – a magyar futam azonban igazi „gyomros” volt az alakulat számára.

A Williams ugyanis remekül kihasználta lehetőségeit és kettős pontszerzéssel zárt, ezzel pedig nemcsak átugrotta az Alfa Romeót, hanem komoly előnybe is került riválisával szemben. Ami a folytatást illeti, a főnök szerint mindenkinek össze kell kapnia magát.

Frédéric Vasseur (Fotó: XPB)

Érzése szerint nemcsak a versenyzőknek kell jobban odatenniük magukat, ha valahogy még le akarják vadászni a Williamst. „Minden egyes csapattag végezhetne jobb munkát” – jelentette ki. „Ez a célom, hogy megpróbáljam mindenkiből a legjobbat kihozni, és megpróbáljak teret adni a személyes fejlődésnek. A versenyzők esetében is.”

„Ami biztos, hogy Antonio remek munkát végez az időmérőkön, eddig jobb, mint Kimi. És azt mondanám, hogy a futamokon, ha nem is fordítva, de majdnem fordítva áll a helyzet. Arra számítunk, hogy Kimi esetében változtatunk egy kicsit, segítünk neki, hogy jobb munkát végezzen az időmérőn, hogy aztán még jobb versenyeink legyenek vele a gumikezelést és a futamok menedzselését illetően” – magyarázta a rutinos sportvezető.

„Egy biztos, minden területen javulnunk kell. Egy versenycsapat akkor igazán rugalmas, ha egyénileg is a lehető legjobb teljesítményre koncentrál, és biztosra veszi, hogy a folytatásban jobb munkát tud végezni, mint most. Ilyen hozzáállásra van szükségünk minden dolgozó, mind az 500 munkatárs esetében, beleértve a versenyzőket is” – zárta gondolatát.

Kimi Räikkönen (Fotó: Batchelor / XPB Images)
Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak