Musorujsag
Élő Eredmények

„De ki az ördög az a Schumacher?!”

„De ki az ördög az a Schumacher?!”

Boxutca
Már a Forma–1 kapujában ácsorgott, de az a vártnál hamarabb nyílt ki előtte. Börtön, pénz, és egy hazugság – kalandosabb nemigen lehetett volna a sportág egyik legsikeresebb versenyzőjének bemutatkozása.

Amikor az 1991-es augusztusi Magyar Nagydíjon az újonc Jordan-csapat versenyzője, Bertrand Gachot megfutotta a verseny leggyorsabb körét, a kiugró eredményeket már korábban is jegyző ír istálló még tenyérdörzsölve várta a két héttel későbbi spái hétvégét, remélve, hogy lehet keresnivalójuk. Bizakodásuk aztán hamar egy őrült rémálomba fordult át, melyből végül mégis egy meseszerű történet kerekedett ki.

Gachot-t két nappal a hungaroringi verseny után letartóztatták, mivel a télen összetűzésbe került egy londoni taxisofőrrel, akit egy üldözéses jelenet után paprikasprayvel fújt le. Mivel az Angliában fegyvernek számított, a francia, de belga színekben versenyző Gachot-ra börtön várt, a Jordan pedig versenyző nélkül maradt.

A csapat tagjai több nevet is bedobtak potenciális helyettesként. Ian Phillips csapatmenedzser legszívesebben Keke Rosberget reaktiválta volna, Eddie Jordan csapatfőnök Damon Hillt is fontolóra vette, biztos befutójának viszont a korábbi barátját és csapattársát, Stefano Johanssont választotta… volna, ha a svéd nem kért volna fizetést a beugrásáért…

Ekkor jött a képbe egy fiatal német sportautós, Michael Schumacher.

Michael Schumacher 1991-ben a Belga Nagydíjon (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Így esett a választás éppen rá
Menedzsere, Willi Weber már korábban szimatot fogott. „A spái hétvége előtt egy sportautó-versenyen voltunk a Nürburgringen. Ott mesélt nekem egy újságíró arról, hogy Bertrand Gachot-t börtönbe zárták, és Eddie Jordannek szüksége van egy helyettesre. Azonnal a hotelbe sprinteltem, hogy felhívjam Eddie-t, aki éppen Spanyolországban volt szabadságon” – mesélte tíz évvel ezelőtt Weber.

Ő és Jordan már ismerték egymást, hiszen a Forma–3-ban és a Forma–3000-ben mindketten érdekeltek voltak csapataikkal, Weber ráadásul korábban fontolgatta, hogy megvásárolja az F1-be fellépő Jordan F3000-es gárdáját.

Jordan állította, ő már korábban hallott Michael Schumacherről. „A Mercedes-ember, Gerd Krämer már a második versenyen, Brazíliában mesélt nekem Michael Schumacherről. Az embereim a Forma–3-ban megfigyelték, és egészen lenyűgözte őket. Ennek ellenére voltak kétségeim, mert Michael a Sauber sportautóival nem volt gyorsabb Frentzennél.”

„És a németeket valahogy nem is tudtam összefüggésbe hozni a Forma–1-gyel, inkább csak tipikus sportautósoknak gondoltam őket.”

„Szóval először Krämert hívtam föl, aztán pár perccel később Willivel beszéltem” – magyarázta egy visszaemlékezésben a korábbi csapattulajdonos.

Ami azt illeti, a „megfigyelői” már valóban a figyelmébe ajánlották Schumachert. Trevor Foster versenymérnök és Gary Anderson főtervező is felfigyelt a németre már Weber bejelentkezése előtt. „Bertrand bezárása egy sokk volt mindannyiunk számára. Mind arra számítottunk, hogy kevéssel megússza, és derült égből villámcsapásként jött, de mivel az autónk egészen versenyképesnek bizonyult a szezon során, elég sokan keresték Eddie-t” – mesélte a Motor Sport magazinnak Foster.

„Gary és én végig amondók voltunk, hogy a Jordan egy fiatal csapat, mindig a fiatal versenyzőkkel érte el a sikereket, velük építkezhettünk. Amikor Eddie-nél kezdtem dolgozni az F3000-es csapatánál, elmentünk Japánba, ahol láttuk Schumachert, és azonnal jól teljesített. Tudtuk, hogy nem könnyű csak úgy átruccanni Japánba és egyből jól teljesíteni egy teljesen más kultúrában.”

Michael Schumacher 1991-ben a Belga Nagydíjon (Fotó: Photo4 / XPB Images)

„Amikor fölmerült, hogy versenyzőre lenne szükségünk, föltettük a kérdést: miért nem alkalmazzuk Michaelt?”

A Jordan-csapat korábbi sajtófőnöke, Mark Gallagher szerint érdeklődőből nem volt hiány azok után, hogy kiderült, mi történt Gachot-val. „Az egész egy nagy médiacirkusz eredményeképp jött, ami annak kapcsán jött létre, hogy Bertrand-t börtönbe csukták, ami már önmagában is nagy sztori volt. Pár órával később már mindenki tudta, hogy ez történt, és ennek eredménye az lett, hogy minden versenyző és menedzser, aki az F1-be akart kerülni, tudta, hogy elég rövid időn belül versenyzőt kell találnunk. Noha volt szó a fellebbezésről, egyértelművé vált, hogy Bertrand-t valószínűleg nem engedik ki egyhamar a börtönből, és az emberek elkezdték fölvenni a kapcsolatot Eddie Jordannel.”

 

Fizetős versenyzőként érkezett
Noha Jordan később sokszor állította be úgy, hogy ő volt Schumacher felfedezője, a valóságban nem a tehetséget kereste elsősorban a kényszerhelyzetükben. A korábbi Jordan-szerelő, Tim Edwards rámutatott: „Eddie állítja, ő a tehetségkutatók legjobbika, mert ő talált rá Michaelre. Én viszont úgy emlékszem, hogy neki volt szüksége egy versenyzőre, és odajött hozzám, azt mondva: „Itt van nekem Stefan Johansson, vagy egy német kölyök, Michael Schumacher, közülük választhatok.” Michael Schumacher hoz némi pénzt, Stefan Johanssonnak meg fizetni kell. Szóval Michael Schumachert választotta.”

Bármilyen kép is él a köztudatban a fizetős versenyzőkről, a hétszeres világbajnokot tulajdonképpen csak a pénz hozta az F1-be – legalábbis 1991 augusztusában.

„Az év azon szakaszára eléggé eladósodtunk, és nincs mit szépíteni ezen, egy fizetős versenyzőre volt szükségünk, ez volta kritérium, ami szerint mindenkit mértünk” – mondta Gallagher. „Eddie rájött, hogy ha Bertrand nem lesz elérhető, nemcsak egy helyettesre lesz szükségünk, de ez egy lehetőség is arra, hogy némi pénzhez jusson.”

Schumachernek pedig a Mercedes pártfogoltjaként volt mit kínálnia. „Eddie jól ismerte Willi Webert, mivel előtte versenyzett a Forma–3-ban és a Forma–3000-ben, és versenyzett Willi ellen Makaóban. Emiatt természetes volt, hogy Willi fel fogja hívni őt. Eddie és Willi is tudták, hogy a Mercedes szívesen segítene Michaelnek, Heinz-Harald Frentzennek vagy Karl Wendlingernek a Forma–1-be kerülésben. És amint eljött a lehetőség, minden kockája összeállt a kirakósnak.”

Jordan megerősítette, a pénz volt az egyik érv Schumacher mellett. „Pénzre volt szükségem, és Weber előállt az ötlettel, hogy beszéljek a Sauberrel, rajtuk keresztül talán kaphatok pénzt a Mercedestől. Végül ki is fizette a pénzt a Mercedes, a Sauberen keresztül.”

Michael Schumacher 1991-ben a Belga Nagydíjon (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Ha nincs a hazugság, nincs a rajt sem

Noha Jordan korábban állította, már volt sejtése arról, hogy Schumacher jó versenyző, Willi Weber menedzser az ezen a héten megjelenő könyvében kicsit másképp írt az első beszélgetésükről, melynek a pénz mellett egy másik kulcsfontosságú érv, egy hazugság is elhangzott.

„A szabadsága közben értem utol Eddie-t. A vízcsobogásból hallottam, hogy víz közelében van. Egy jachtra tippeltem. Ott volt ő, és ez volt az egyedülálló esélyem arra, hogy Michaelt Gachot helyettesének adjam el. Megfogtam a csillagokat. De aki nem kockáztat, nem nyerhet. »Ki a pokol az a Michael Schumacher? Ismerem őt? Kéne ismernem?«– kérdezte Eddie, miközben éppen csak elmondtam, mire gondolok. Azt mondtam, ha lázba jött, jól leplezi… De nem hagytam, hogy lelombozzon” – írja Weber a Benzin im Blut című önéletrajzi könyvében.

Eddie, ő az, aki nyert Makaóban, ahol te is ott voltál!”Á, igen-igen! Most már emlékszem!” Aztán csönd a vonalban. „És? Jó?„Hogy jó-e, Eddie?! Viccelsz velem? Mikel a legjobb!” – próbáltam felidézni Eddie nem is létező emlékeit.”

Jordan elsődleges szempontját a pénzügyek jelentették, ám Stefan Johanssont is készenlétben tartotta, mert fontos volt neki a tapasztalat is. És itt jött Weber kulcsfontosságú füllentése.

 „Aztán jött a kérdés: „Ismeri Michael a pályát? Túl nagy a kockázat, és Spa túlságosan is veszélyes ahhoz, hogy egy versenyzőt ültess a volán mögé, akinek fogalma sincs róla.” „Persze, Michael ismeri a pályát, mint a tenyerét!” – hazudtam hirtelen. „Ez mondhatni, a hazai pályája, ezt tudnod kell, Eddie. Mikel száz kilométerre lakik innen.„Ó, az jó, az jó! Nagyon jó!” – vette be a hazugságot Eddie.”

Jordan elismerte, ha Weber az igazat mondta volna, valószínűleg mégsem Schumachert választja helyettesnek. „Megkérdeztem, Michael járt-e már Spában, és mindketten azt mondták, hogy igen. Szó szerint véve ez talán igaz is volt, de valójában egy nagy hazugság. Michael lehet, hogy volt már Spában, de még egyetlen kört sem ment ott. Természetesen így értettem a kérdést. Ha elmondják nekem, nem hagyom versenyezni. Ezen a pályán nem” – mondta a csapat névadója.

Michael Schumacher 1991-ben a Belga Nagydíjon (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Középpontban az üzlet

A rutintalanság azért így is nyugtalanította az írt, aki ezek után újra kereste a mercedeses kapcsolatát. „Ezek után a mercedeses Gerd Krämer még keresztbe tett nekem, mert hirtelen a képbe hozta Bernd Schneidert, mivel Eddie tapasztalattal rendelkező versenyzőt akart” – mesélte Weber. „Elölről kellett kezdenem Eddie meggyőzését. Vigyázz, sosem ajánlanám neked Schumachert, ha nem gondolnám, hogy működni fog!»”

Jordan végül beadta a derekát. A Belga Nagydíj előtti hétfőre üléspróbára hívta Schumachert a gyárba, majd kedden egy tesztet szervezett neki Silverstone-ba. „Amúgy is oda akartunk menni Angliába, mert az Arrows-zal az 1992-es szezonról akartunk beszélni. Meghívtak egy bemutatkozó beszélgetésre, szóval összekötöttük a kettőt” – mesélte Weber.

Ian Phillips csapatmenedzser így emlékezett: „Eddie vasárnap váratlanul felhívott, és azt mondta: „Schumacher vezet. Jó üzletet kötöttem. Michael és a menedzsere, Willi Weber hétfőn érkeznek a gyárba, készüljetek elő!

Schumacher spái debütálása azonban még a meggyőző teszt után sem volt teljesen biztos, mivel a Mercedes pénze még nem érkezett meg. Arra estig kellett várni, ekkor vált biztossá a német bevetése. Emellett volt még gond a szerződéssel is, mivel Jordan további pénzeket várt volna, valamint hosszabb időszakra lekötötte volna Schumachert, ha beválik.

„Amikor Spába indultunk, még mindig nem volt aláírt szerződésünk” – mondta Phillips. „A megállapodás szerint Schumachernek versenyenként százötvenezer fontot kellett magával hoznia. A Sauber a Mercedes útmutatására akart fizetni. Kedd este az ügyvédek még átírták a szerződést, Johansson pedig a telefonnál várta a hívást, ha nem érkezne meg a pénz. Este hatkor megérkezett a pénz, és ezzel minden akadály elhárult Michael debütálása elől.”

Debütálás egy börtönbe került versenyző helyén, egy mindenen spóroló csapatnál, amely a tehetség helyett elsőként inkább a pénzt látta meg a később minden F1-es rekordot megdöntő ismeretlen németben.

Ám a furcsaságok és meglepetések sorának ezzel még nem volt vége…

További tartalmak