Musorujsag
Élő Eredmények

McLaren: Még használható Norris motorja

McLaren: Még használható Norris motorja

GPFans
A McLaren bízik benne, hogy a szezon későbbi részében még használhatják a Lando Norris autójába épített erőforrást, annak ellenére, hogy a fiatal versenyző komolyabb balesetet szenvedett a Belga Nagydíj időmérőjén.

Norris roppant meggyőzően teljesített a szombati napon, és a kvalifikáció egyik esélyesévé lépett elő az esős Spában. Esélyei azonban pillanatok alatt szertefoszlottak, amikor az utolsó szakaszban autója felúszott, majd a tempós Eau Rouge-kanyarnál a gumifalba csapódott. A fiatal versenyző szerencsére sértetlenül úszta meg az ijesztő becsapódást.

Autója azonban komolyabban megrongálódott; a futam – ami aztán végül el sem rajtolt – előtt váltót is cseréltek, a becsapódás nagyságát látva pedig természetesen fölmerült, akár az erőforrás is megsérülhetett a McLarenben.

Bár elővigyázatosságból vasárnapra a motort is kicserélték, a csapatvezető, Andreas Seidl nemrég elárulta, nem tart attól, hogy az egység használhatatlanná vált. „Még szombaton elvégeztük az ellenőrzéseket, és láttuk, hogy a baleset szögének köszönhetően a monocoque rendben volt. Elsősorban emiatt aggódtunk” – kezdte a szakember.

Andreas Seidl (Fotó: XPB)

„Gyorsan kiderült, hogy a váltót cserélni kell, szóval az öt rajthelyes büntetést elfogadtuk. Nyilvánvalóan a motort is alaposan átvizsgáltuk, miután kiszereltük az autóból. Az egység alapvetően rendben van. Vannak még vizsgálatok, amiket el kell végezni, ezért elővigyázatosságból visszatettük a korábban használtat, de a szándékunk az, hogy ezt a motoregységet a következő futamokon még használni fogjuk” – jelezte.

Seidl a baleset kapcsán kiemelte, Norris ismét komoly érettségről tett tanúbizonyságot, hiszen azonnal elismerte, hibázott. A fiatal pilóta hozzáállását a tapasztalt sportvezető továbbra is példaértékűnek tartja.

„Lando azzal, amit eddig mutatott a debütálása óta bizonyítja, minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy élversenyzővé váljon. Még csak a harmadik évét tapossa, de lenyűgöző, amit az autóban és azon kívül mutat, az ahogy a csapattal dolgozik, ahogy egyértelműen elmondja, mire van szüksége a jobb teljesítményhez. A karaktere is lenyűgöző, önkritikus, ő az első, aki elismeri, ha valamit elrontott. Ezt a hozzáállást nagyon szeretem, az egész csapat szereti emiatt. Szeretném, ha ez minden csapattagban meglenne, mert csak így tudunk csapatként továbblépni, jobbak lenni” – emelte ki.

Lando Norris (Fotó: McLaren)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak