Musorujsag
Élő Eredmények

Häkkinennek Bianchi balesete ugrott be, örül, hogy elmaradt a rajt

Häkkinennek Bianchi balesete ugrott be, örül, hogy elmaradt a rajt

Unibet
A korábbi kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen úgy érzi, az FIA helyes döntést hozott, hogy nem indította el a Belga Nagydíjat, ezt pedig érzése szerint Jules Bianchi 2014-es halálos baleseteinek kísértetiesen hasonló körülményei igazolják.

Jules Bianchi a szakadó esőben rendezett 2014-es Japán Nagydíjon szenvedett halálos balesetet, miután kicsúszott a pályáról és ütközött egy munkagéppel, ami a korábban kicsúszó Adrian Sutil versenygépét mentette. A tragikus eset után az FIA számos kritikát kapott, amiért nem szakította meg időben a versenyt.

Hét évvel később Spában, hasonló körülmények között a szövetség úgy döntött, nem indítja el a Belga Nagydíjat, a rossz látási viszonyok és a sok vízátfolyás miatt ugyanis túlságosan veszélyes a pálya. A korábbi világbajnok, Mika Häkkinen úgy érzi, a szövetség helyesen járt el.

Noha a finn is sajnálja, hogy nem láthatott versenyt a pályán, kiemelte, a legfontosabb még mindig a biztonság. „Nagy támogatója vagyok annak, hogy biztonsági szempontból mindig helyes döntéseket hozzunk” – írta összegzésében. „Úgy gondolom, az FIA versenyigazgatója, Michael Masi helyesen döntött, amikor vasárnap Spában nem indította el a teljes versenyt.”

„Tényleg el kell gondolkodnunk rajta, mi történt volna, ha elindítják a teljes futamot, és valaki, akár egy versenyző, akár egy néző, megsérült volna, vagy valami még rosszabb történik ennek következtében. Ebben az esetben most egész más vita folyna a Belga Nagydíjról” – magyarázta.

Mika Häkkinen (Fotó: XPB)

„Hadd fogalmazzak világosan: az FIA és a csapatok minden évben kiváló munkát végeznek a biztonság javítása érdekében, de a Forma–1 továbbra is veszélyes. Én 1995-ben az Adelaidbe-i balesetem következtében majdnem meghaltam, szóval személyes tapasztalataim is vannak erről” – folytatta az 1998-as és az 1999-es szezon legjobbja.

Häkkinen fölhozta, első mclarenes csapattársa, a legendás Ayrton Senna néhány hónappal az ő debütálása után veszítette életét, és az FIA ezt követő biztonsági reformjai eredményezték, hogy 2014-ig nem történt halálos baleset a Forma–1-ben. „Jules Bianchi balesete vetett véget ennek a biztonsági rekordnak. Amikor a következő év júliusában belehalt a sérüléseibe, az F1-es pilóták, csapattagok és szurkolók egy új generációja döbbent rá, hogy ez a sport brutális is tud lenni” – írta.

„Bianchi balesetéhez több tényező vezetett, többek között az, hogy Adrian Sutil Sauberje és Jules Marussiája is letért a pályáról, amikor egy vízátfolyásra hajtottak. Egy száradó pályán egy vízátfolyás nagy veszélyt jelenthet. Amikor egy autó felúszik, egyáltalán nem tudod irányítani, nincs fék, nincs kormányzás. Ez az egyik oka annak, hogy Spában olyan veszélyesek voltak a körülmények” – folytatta.

„Ha nem áll el az eső, esély sincs a vízelvezetésre. A jelenlegi F1-es autók körülbelül 1000 lóerősek, 752 kilósak, és nagyon kifinomult az aerodinamikájuk, ami miatt még nagyobb a vízfüggöny. Senki sem akar 300-nál vízátfolyásra futni Spában, vagy bármelyik másik pályán. A versenyzők menni akarnak, vizes pályán is, de amikor az olyan srácok, mint Lewis Hamilton, Max Verstappen és Fernando Alonso rájönnek, hogy ez lehetetlen, akkor hallgatni kell rájuk” – emelte ki.

Fotó: XPB
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak