Musorujsag
Élő Eredmények

Mercedes: Nem szalasztottunk el komoly lehetőséget

Mercedes: Nem szalasztottunk el komoly lehetőséget

Mercedes
A Mercedes pályamérnöke, Andrew Shovlin nem érzi, hogy csapata komoly lehetőséget szalasztott el a tegnapi Holland Nagydíjon, ahol többször próbálták kitaktikázni Max Verstappent és a Red Bullt, de nem jártak sikerrel.

Lewis Hamilton két alkalommal is ellenfele előtt állt ki kereket cserélni, és próbálta ezzel a taktikai húzással átvenni az elsőséget tőle, Max Verstappen azonban mindkét alkalommal gyorsan reagált, és mindkét alkalommal megőrizte a vezetést. A Mercedes ezen felül Valtteri Bottas első etapját is elnyújtotta, hogy ezzel is segítse a britet, szintén eredménytelenül.

Ezt látva a futam után fölmerült, a csillagosok elszalasztottak egy jó lehetőséget, pályamérnökök, Andrew Shovlin azonban úgy véli, nem igazán volt sanszuk a Red Bull ellen, az ellenfél ugyanis tempóelőnyben volt Hollandiában.

„A kiállásokat nézve az volt a gond, hogy Lewisnak nagyon keményen kellett nyomnia, hogy felzárkózzon” – kezdte. „A közepes gumikon egy kicsit erősebbnek tűntünk, és egy kicsit le tudtuk csökkenteni a hátrányt, de nem hiszem, hogy volt olyan pont, ahol azt mondhattuk volna, hogy megnyerhettük volna.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Meg megnézzük a lemaradást, és azt, mikor voltunk legközelebb, akkor is látjuk, hogy túl messze voltunk ahhoz, hogy elsőként fussunk be. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Max versenyzésében van egyfajta menedzselési elem, hagyja, hogy csökkenjen az előny, amikor nincs veszélyben, és növelni, amikor igen. Láttuk, hol nyomja keményen, és azt hiszem, igazából nem volt olyan nagy esély, amit elszalasztottunk volna” – magyarázta.

A szakember szerint a Mercedes jobb helyzetben lett volna, ha az edzések során többet hoz ki autójából. „Azt hiszem, mindez arra vezethető vissza, hogy jó formában jöttünk, egy jó beállítással, elvégeztük a feladatainkat, és amikor ezt megtesszük, általában olyan helyzetben vagyunk, hogy harcolhatunk a győzelemért. Az időveszteségek miatt most próbáltunk áttenni egy kis hosszabb etapos munkát szombatra, mert nem igazán végeztünk versenyszimulációt” – fogalmazott.

„Elveszítettünk tehát egy lehetőséget arra, hogy használjuk a lágyat, és ezt nem kaptuk vissza. De a sok piros zászlóval nehéz volt teljesíteni az edzéseket. Ezek befolyásolták a szombati gyakorlást, de az időmérőt is. A Q1-ben a közepesekkel mentünk, majd a Q2-ben a piros zászló miatt hideg gumikkal. Elég későn volt egy olyan kör, amikor a boxból kihajtva friss, meleg gumikkal mentünk. Felzárkóztunk kicsit, amit jó volt látni, de Max köre nem volt tökéletes. De a hétvégén le voltunk maradva egy kicsit, próbáltunk felzárkózni, ahhoz pedig, hogy legyőzzük őket, mindent tökéletesen kell csinálni” – emelte ki.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak