Musorujsag
Élő Eredmények

„Nekem ez új” – Schumacher most először nem ért szót a csapattársával

„Nekem ez új” – Schumacher most először nem ért szót a csapattársával

Motorsport-Total, Autosport
Cáfolja Nyikita Mazepin, hogy bármi problémája lenne Mick Schumacherrel. Csapattársa eközben újszerű helyzettel szembesült, és egyre kevésbé hiszi, hogy változhatna a viszonyuk.

A Holland Nagydíj szombatja és vasárnapja is konfliktusokat hozott a Haas két versenyzője között. Az időmérő edzésen Nyikita Mazepin nehezményezte, hogy kollégája nem tartotta magát a házon belüli megállapodásukhoz, és megelőzte őt a gyorskörükre készülődve; másnap kemény manőverekkel vett elégtételt az orosz, amit a koccanásuk miatt boxba kényszerülő Mick Schumacher nehezményezett.

Schumacher azt mondta a verseny után, hogy úgy érzi, Mazepin már-már megszállottan le akarja őt győzni, és ezért még veszélyes manőverekbe is belemegy. Az orosz ezt természetesen tagadja.

„Nem foglalkozom azzal, ki ellen harcolok. Tisztelettel teszem, de nem fogok senkinek több helyet adni a szükségesnél”

– jelentette ki Mazepin.

A kérdésre, van-e ellentét közöttük Schumacherrel, elmondta: „Nincsenek problémák, de előtte akarok lenni.”

Nyikita Mazepin (Fotó: Haas) Nyikita Mazepin (Fotó: Haas)

A párosnak nem a zandvoorti volt az első idei kakaskodása. Mazepin Bakuban is bemutatott egy hasonlóan agresszív ráhúzós manővert Schumacher ellen a célegyenesben. A német akkor ordibálni kezdett a rádióban. Most ez elmaradt, ám ez nem jelenti azt, hogy másképp vélekedett a történtekről. „Igen, ismét nagyon mérges vagyok, de ezúttal nem hallhatták a rádióban, mert Bakuban sem volt értelme” – utalt az ottani utolsó körös összetűzésükre, ami után Schumacher kiabálva kérdezte: „Meg akar minket ölni?!”

Fölmerült Mazepinnek most talán Schumacher adott okot az agresszivitásra a szombati Q1-es előzésével. Michael Schumacher fia szerint Mazepin ettől függetlenül is durván vezet. „Bakuban nem volt előzménye, mégis ugyanezt csinálta. Ebből kiindulva… Nem igazán tudom. Nem nagyon jutok szóhoz” – mondta.

Schumacher a történtek után egyre kevésbé érzi úgy, hogy valaha is közös nevezőre juthatnak Mazepinnel. „Szerintem egyszerűen nagyon más emberek vagyunk, másképp kezeljük a dolgokat. De ez rendben van. Ő csinálja a saját dolgát, én pedig csinálom a magamét. Sajnálatos, hogy ilyen dolgok történnek a pályán, ilyen veszélyes dolgok.”

Mick Schumacher (Fotó: Andy Hone / LAT Images)

Hozzátette, számára szokatlan, hogy egy csapattárs így viszonyul hozzá.

„Ez új nekem. Normál esetben, ha beszéltek róla, akkor megvan a valamilyen szintű tisztelet. Szerintem pillanatnyilag ezt elég nehéz megtalálni valamiért, és ezt nem igazán értem. De remélhetőleg sikerül megoldást találnunk.”

Günther Steiner csapatfőnök előrebocsátotta, Monza előtt újra elbeszélget a versenyzőivel, és próbálnak egyértelmű szabályokat lefektetni, amik elejét veszik az újabb ütközéseknek. Hasonló problémáik korábban már Romain Grosjean és Kevin Magnussen párosával is voltak, ám Steiner úgy véli, most nehezebb helyzetben vannak.

„Még fiatal csapat vagyunk, és most két fiatal versenyzőnk van. Nem a most történt ilyen először, és nem is ez volt az utolsó. De idén különösen nehéz ez, mivel a mezőny végén küzdünk, és az egyetlen csatát a csapattársukkal vívhatják. Kicsit forró a helyzet, mert a csapaton belüli siker az egyetlen siker, amit elérhetnek” – magyarázta a belviszály kialakulásának hátteréről.

Borítókép: Nyikita Mazepin és Mick Schumacher (Fotó: Haas/LAT)

További tartalmak