Musorujsag
Élő Eredmények

Kényszerű motorcsere a Ferrarinál

Kényszerű motorcsere a Ferrarinál

Ferrari
Motorcserével indult a Ferrari szombatja az Olasz Nagydíjon. Charles Leclerc pénteki időmérős problémája után kényszerültek erre.

Nem körözhetett zavartalanul Charles Leclerc a monzai pénteki időmérő edzésen. Már a Q1-ben jelentette csapatának, hogy valami nem stimmel az autójával, később kiderült, a problémát nem tudják megoldani az edzés közben, együtt kell élnie vele. A gond a motorfékkel volt kapcsolatos: egy elektronikai probléma kiszámíthatatlanná tette az autó viselkedését.

Leclerc a számára 8. helyet hozó kvalifikáció után azt mondta, reményei szerint találnak megoldást szombatra, mert így nehéz lesz versenyeznie. Nos, találtak: a Ferrari a második szabadedzés előtt jelezte, motort cseréltek az autójában.

A monacói már a büntetés határán állt az erőforrásokkal, ám a hátrasorolást egyelőre elkerülte, mivel a Scuderia az idei első erőforrását építette a gépébe (a másodikat a magyarországi rajtbalesetben elvesztette). Az már sok kilométert ment, így vélhetően némi teljesítményhátrányt is jelent majd.

„Elővigyázatosságból egy előzőleg már használt erőforrásra váltottunk Charles-nál a tegnapi problémák után. Nem jár érte büntetés” – közölte a Ferrari.

Két versenyzőjük a negyedik sorból várja a délutáni sprintkvalifikációt, Carlos Sainz a 7., Charles Leclerc a 8. rajtkockából indul.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak