Musorujsag
Élő Eredmények

Olasz Nagydíj – sprintrajtrács

Olasz Nagydíj – sprintrajtrács

Boxutca
Innen várja a mezőny a szombati sprintkvalifikációt

Hivatalosan talán nem számít pole pozíciónak, a siker által jelentett megelégedés viszont ugyanolyan: Valtteri Bottas idén másodszor nyert időmérőt a Mercedesszel, és egy hosszú rossz sorozat végére tett pontot ezzel. Legutóbb Portugáliában bizonyult a kvalifikáció leggyorsabbjának, azóta csak egyetlen első rajtsoros hely jutott neki Magyarországon.

A Mercedes eközben a hibridérában már a hatodik monzai időmérős elsőségét jegyezte, ám a mostani csak a harmadik kettős győzelmük volt a pályán.

Ha csak sprintkvalifikációra is szól, Max Verstappennek a mostani a legjobb monzai rajthelyezése az F1-ben, korábban sosem indult a legjobb háromból ezen a pályán. A holland idén csak négy alkalommal szorult ki az első két helyről időmérőn, és minden alkalommal a harmadik pozíció volt az övé.

Elégedett lehet az eddigi teljesítményével a McLaren. Mindkét autójukkal a legjobb ötben zártak pénteken, ilyen idén először fordult elő velük. Fő ellenfelük, a Ferrari ezúttal távol volt tőlük, ám így is elmondhatják, nagyot javultak 2020 óta, hiszen míg akkor egy 13. és egy 17. eredményt tudtak felmutatni az időmérőn, most a Q3 résztvevői voltak mindkét versenyzőjükkel.

A két csapatot Pierre Gasly választja el egymástól, aki idén már 11. alkalommal zárt időmérőt a legjobb 6 között.

Sergio Péreznek eközben folytatódik a vesszőfutása. A magát ezúttal Max Verstappenért feláldozó mexikói legutóbb a Hungaroringen volt a legjobb 4-ben időmérőn, és az elmúlt öt alkalomból négyszer ért el ennél gyengébb helyezést.

Az Aston Martin sorozatban másodszor szorult ki a top 10-ből, az Alpine négy hétvége óta először. Legutóbb a második ausztriai hétvégén nem volt egyik autójuk sem a Q3 résztvevője.

A Williams Magyarország óta legrosszabb időmérős szereplésén van túl, igaz, a három újoncot és a beugró Robert Kubicát így is maguk mögé utasították.

A sprintkvalifikáció élő közvetítésével 16:00-kor jelentkezünk az M4 Sporton és az M4sport.hu-n!

Olasz Nagydíj – sprintrajtrács:

1.
1. sor Valtteri Bottas
2.
Lewis Hamilton
3.
2. sor Max Verstappen
4.
Lando Norris
5.
3. sor Daniel Ricciardo
6.
Pierre Gasly
7.
4. sor Carlos Sainz
8.
Charles Leclerc
9.
5. sor Sergio Pérez
10.
Antonio Giovinazzi
11.
6. sor Sebastian Vettel
12.
Lance Stroll
13.
7. sor Fernando Alonso
14.
Esteban Ocon
15.
8. sor George Russell
16.
Nicholas Latifi
17.
9. sor Cunoda Juki
18.
Mick Schumacher
19.
10. sor Robert Kubica
20.
Nyikita Mazepin

 

Borítókép: Fotó: Haas

További tartalmak