Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc úgy érzi, a monzai ott van öt legjobb futama között

Leclerc úgy érzi, a monzai ott van öt legjobb futama között

F1i
Noha lecsúszott a dobogóról a Ferrari hazai pályáján, a lelkes olasz szurkolók előtt, a csapat versenyzője, Charles Leclerc Forma–1-es pályafutása öt legjobbja közé sorolta az Olasz Nagydíjon nyújtott teljesítményét.

A monacói az ötödik helyről vágott neki az Olasz Nagydíjnak, és a Ferrari egyenesbeli lemaradása ellenére végig jól tartotta magát az élmezőny versenyzői mögött. Lewis Hamilton és Max Verstappen balesete után hirtelen a második helyen találta magát, dobogós helyezését azonban nem tudta megőrizni, hiszen Sergio Pérez és Valtteri Bottas is elment mellette.

A mexikóit később megbüntették, így Leclerc végül negyedikként ért célba, és bár nem állhatott dobogóra a Ferrari hazai pályáján, büszke volt teljesítményére, amit 2018 óta tartó F1-es pályafutása öt legjobbja közé sorolt.

„Mindent beleadtam, tényleg mindent” – jelentette ki határozottan. „Most ennél többet nem tehettünk volna. Úgy értem, próbáltam megragadni minden lehetőséget. Amikor Valtteri megelőzött, próbáltam visszaelőzni őt. Sikerült is, de egyszerűen túl gyorsak voltak, főleg a harmadik szektorban és az egyes kanyarnál. Ez nagyon-nagyon sebezhetővé tett minket előzési szempontból.”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

„Mi most nagyon, de nagyon nehezen tudtunk előzni, viszont minket nagyon-nagyon könnyű volt megelőzni” – foglalta össze röviden, mi hátráltatta legjobban őt és csapattársát, Carlos Sainzot az Olasz Nagydíjon.

„Nem ez volt tehát a legkönnyebb verseny, de ha megnézzük, hol végeztünk tavaly, és hol vagyunk most, akkor látjuk, hogy nagy előrelépést tettünk. Továbbra is így kell dolgoznunk. Ami a saját teljesítményemet illeti, őszintén úgy érzem, hogy ott volt az öt legjobb között azóta, hogy az F1-ben vagyok” – emelte ki.

„Tényleg úgy érzem, hogy abszolút mindent beleadtam, szóval elégedett vagyok, de továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy a győzelemért harcolhassunk” – zárta gondolatát a monacói, kinek csapata Monza után visszaesett a negyedik helyre, a kettősgyőzelmet arató McLaren mögé.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)
Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak