Musorujsag
Élő Eredmények

Mercedes: A Red Bull reakciója mindent elmond

Mercedes: A Red Bull reakciója mindent elmond

The Race
Árulkodónak érzi a Mercedes a Red Bull monzai baleset után mutatott csöndességét. Az felér egy beismeréssel?

Újabb balesetbe keveredett a bajnoki címért küzdő Lewis Hamilton és Max Verstappen. A monzaiért ezúttal a Red Bull-ost találta felelősnek az FIA: 3 rajthelyes büntetéssel sújtották őt a következő versenyre. A Red Bull az ítélethirdetés után versenyzőjével együtt jelezte, nem ért egyet a döntéssel, de elfogadja azt.

Christian Horner csapatfőnök és Verstappen is versenybalesetet emlegetett, valamint azt, hogy az efféle incidensekhez két fél kell. A Mercedes mérnökigazgatója, Andrew Shovlin szerint kis túlzással ez felér egy beismerő vallomással az ellenfél részéről. Mindezt arra alapozza, hogy a Red Bull legutóbb Silverstone-ban még cseppet sem volt ilyen visszafogott, amikor a baleset felelősségéről folyt a vita. Shovlin szerint azzal, hogy most „50-50 százaléknak” vélik az esetet, csak azt bizonyítják, hogy érzik, itt nehéz lenne Hamiltont hibáztatni…

„Mi természetesen meg voltunk győződve arról, hogy Lewis semmi rosszat nem tett, és hogy Max volt a döntő mértékben felelős. Ha a tényt vesszük, hogy Helmut és Christian még csak meg sem próbálta hibáztatni Lewist, abból mintha a érződne, hogy tudják, Max hibázott, mivel  minden más lehetőségnél Lewis hibáztatnák”

– logikázott Shovlin.

Mindez persze része a Silverstone utáni visszavágásnak. Ott még tudniillik fordított volt a felállás. Aligha véletlen, hogy Hamilton eközben számon kérte Verstappenen, hogy nem érdeklődött a baleset után a hogyléte felől: a Brit Nagydíjat követően még a holland nehezményezett hasonlót…

Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete (Fotó: MTI/EPA/Matteo Bazzi) Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete (Fotó: MTI/EPA/Matteo Bazzi)

A mostani kieséssel a bajnokságban nincs változás, Verstappen továbbra is 5 ponttal vezet Hamilton előtt. Shovlin szerint ez igazán nekik fájhat, mivel a verseny addigi a alakulása alapján komoly esély mutatkozott a győzelmükre.

„Ha kivesszük a balesetet a képből, Lewisnak csak Daniel ellen kellett volna versenyeznie. A sprintfutamon Norris ellen a gond az volt, hogy neki volt szélárnyéka az előtte haladótól. Szóval csak az lett volna a kérdés, Lewis el tudta volna-e kapni Danielt.”

„És ismerjük, milyen zónába került Lewis, ha a győzelem a tét, és látja ezt. Jó kis csata lett volna belőle a végén. De a győzelem megszerzéséhez szükség lett volna az előzésre a pályán.”

Ez alapján a mérnök úgy véli, egy lehetséges győzelem, vagy egy biztos második hely veszett oda vasárnap. És hogy ebből bármit is visszaad-e majd nekik Verstappen szocsi három helyes büntetése, azt előre nem lehet tudni. „Egy három helyes büntetésnél mindig úgy érzed, hogy azon viszonylag könnyű túljutni, ha versenyképes autóban ülsz. De ez már a múlt, nekünk most az a célunk, hogy Oroszországban jó hétvégét rakjunk össze” – magyarázta a szakember.

Borítókép: Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete (Fotó: MTI/EPA/Matteo Bazzi)

További tartalmak