Musorujsag
Élő Eredmények

Jól végzi a dolgát a Verstappent megdobó kerékvető az FIA szerint

Jól végzi a dolgát a Verstappent megdobó kerékvető az FIA szerint

Autosport
Az FIA mossa kezeit, a Max Verstappen autóját Lewis Hamiltonéra dobó kerékvető szerintük jó helyen van, és jól végzi a dolgát.

Míg Silverstone-ban 300 km/óra körüli tempónál repült ki a pályáról Max Verstappen, Monzában egy 50 km/óra alatti kanyarban ütköztek össze Lewis Hamiltonnal, a két baleset – ha más módon is, de – mégis egyformán ijesztő volt. A múlt vasárnapit az tette azzá, hogy a Red Bull a Mercedes autójának tetején landolt, jobb hátsó kereke pedig még a glória védelme ellenére is érintette a címvédő sisakját.

Hamilton megúszta egy nyakfájással, az FIA pedig már jelezte, annak különös volta miatt a biztonsággal foglalkozó részlege már vizsgálja a történteket és azt, min lehetne/kellene javítani a jövőben.

Noha fölmerült, a 2-es kanyar belső ívén, a kanyarlevágástól való elrettentés céljából elhelyezett magasított kerékvető nélkül talán komolyabb baleset sem lett volna Verstappen és Hamilton kakaskodásából, Michael Masi versenyigazgató szerint semmi okuk felülvizsgálni, szükség van-e azon a ponton az ennél az esetnél ugratóként szolgáló akadályra.

„Ebben a kanyarban a hurkakerékvető egészen jól végzi a dolgát. A versenyző választása volt: vagy áthajtasz a kerékvetőn, vagy balra mész, és kikerülöd, mint azt sokszor láthattuk a hétvége során.”

„Sokan ebben a helyzetben úgy döntöttek, hogy balra mennek, a kis buckákon, és úgy térnek vissza a pályára” – hárította a felelősséget Verstappenre Masi.

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: XPB)

A Mercedesnél ugyanígy érveltek, amikor azt magyarázták, miért Verstappen volt a hibás a balesetben. Miközben Hamilton is hagyhatott volna több helyet maga mellett, a brit és csapata is azt mondta, Verstappent semmi sem kényszerítette arra, hogy ragaszkodjon az eredeti ívéhez és a kanyar bevételéhez, ugyanúgy levágással menekülhetett volna ki a helyzetből, mint azt Hamilton tette kettejük első körös csörtéjénél a 4-es kanyarban, ahol Hamilton előtt fogyott el az út a külső íven.

Verstappen autóját egyébként a kérdéses kerékvető csak megdobta, ami önmagában csak egy koccanást eredményezett a két autó között. A Red Bull a levegőbe azért emelkedett, mert összeértek a hátsó kerekek.

Borítókép: Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközése (Fotó: XPB)

További tartalmak