Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton még mindig leülne sörözni Verstappennel

Hamilton még mindig leülne sörözni Verstappennel

Formule 1
A balestek és a szoros bajnoki csata ellenére Lewis Hamilton továbbra is úgy érzi, megvan a tisztelet közte és Max Verstappen között, és jelezte, a történtek után is szívesen leülne sörözni holland riválisával.

Az első tizennégy verseny alatt több látványos összecsapást és két ütközést hozott Lewis Hamilton és Max Verstappen bajnoki küzdelme, ami egyre kiélezettebb és egyre feszültebb lesz. Ennek jelei egyelőre inkább a két csapaton, de főleg a két csapatvezetőn látszanak: Toto Wolff és Christian Horner szócsatája szinte folyamatos az év eleje óta.

Hamilton és Verstappen eközben, bár az ütközések után – érthető módon – eltérő véleményen voltak, nem ugrott egymás torkának, ahogyan arra sokan számítottak. Sőt, a brit nemrég jelezte a történtek ellenére továbbra is szívesen leülne sörözni ellenfelével.

MAx Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Nem látom okát annak, hogy ne ülhetnék le sörözni Maxszal” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok a holland Formule 1-nek. „Amit teszünk és amit mondunk, amögött van egy másik dimenzió is, az egymás iránti tisztelet dimenziója, ami vagy megvan vagy nincs” – folytatta, majd egy példával is előállt.

„Engem Nelson Mandela mindig is inspirált ebből a szempontból. Ő huszonnyolc évet töltött börtönben, de amikor kiszabadult, elment teázni azzal az emberrel, aki rács mögé juttatta” – hozta föl példának a híres emberjogi aktivistát, a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnökét.

Hamilton és Verstappen a sajtóhírek szerint az első, silverstone-i ütközés után is viszonylag gyorsan megbeszélték a történteket, a soron következő versenyeken pedig látható volt, hogy viszonyuk nem mérgesedett el teljesen, hiszen folyamatosan gratuláltak egymásnak, nem kerülték egymás társaságát az eredményhirdetésekkor sem.

Lewis Hamilton és Max Verstappen (Fotó: XPB)
Borítókép: Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak