Musorujsag
Élő Eredmények
×

Kubica tudja, vannak nála esélyesebbek, de nem engedte el az F1-et

Kubica tudja, vannak nála esélyesebbek, de nem engedte el az F1-et

GMM
Bár tudja, hogy vannak, akik előkelőbb helyet foglalnak el nála az Alfa Romeo listáján, Robert Kubica még nem engedte el teljesen azt, hogy 2022-ben visszatér a Forma–1-be, hiszen mint mondja, az évek alatt megtanulta, sosem zárhat ki semmit biztosan.

Kubica a borzalmas ralibaleset után sem adta föl, és sokévi kitartó munka és egy hosszú rehabilitációs folyamat eredményeként 2019-ben visszatérhetett a királykategóriába. Ez a visszatérés azonban nem a tervek szerint sikerült, hiszen csapata, a Williams fennállása egyik leggyengébb évét futotta, így a lengyel többnyire csak a mezőny végén hajthatott.

Miután 2019 végén búcsút intett az istállónak úgy tűnt, ezzel végleg lezárul F1-es pályafutása, 2021-ben viszont két futam erejéig visszatérhetett a koronavírusos Kimi Räikkönen helyetteseként. A holland és az olasz futamot pedig az Alfa Romeo pilótájaként sokkal jobban évezte, mint 2019-et.

Robert Kubica (Fotó: XPB)

Ami a folytatást illeti, tudja, hogy 2022-re több jelöltje is van csapatának, aki jelenleg jobb helyet foglal el a „kívánságlistán” teljes mértékben azonban nem tartja kizártnak, hogy egy nap még talán vezethet F1-es futamon (a következő viadal egyébként, amennyiben valamikor lehetőséget kap, pont a századik lenne számára).

„Megtanultam, hogy egyik napról a másikra hirtelen bármi megtörténhet” – kezdte a rutinos versenyző, amikor 2022-es lehetőségeiről kérdezték. „Éppen ezért sosem mondom, hogy soha. Viszont reálisan nézve vannak versenyzők, akik előbb vannak a listán, mint én.”

„Fogalmam sincs, mi tartogat számomra a jövő. Azt hiszem, sokan nem értik, mennyire nehéz visszatérni a Forma–1-be. A tapasztalataim segítettek abban, hogy nyugodt maradjak és lépésről lépésre haladjak a visszatérés során, egészen addig, amíg jól nem éreztem magam az autóban” – folytatta a 2008-as Kanadai Nagydíj győztese.

Kubicára két F1-es hétvége után ezen a hétvégén is verseny vár, a belga WRT-csapat színeiben ugyanis az európai Le Mans-szériában is indul, ahol 2021-ben bajnokesélyes márkatársaival (jelenleg is vezetik a tabellát). Most ennek a szériának a belga futamát teljesítik majd Spában.

Robert Kubica (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica (Fotó: XPB)

További tartalmak