Musorujsag
Élő Eredmények
×

A nagybetűs Csapatember: Norris félretette az egóját a McLarenért

A nagybetűs Csapatember: Norris félretette az egóját a McLarenért

Sky Sports
Lando Norris igazi csapatember, és Monzában bizonyította is, mekkora értéke a McLarennek. A győzelmi esélyéről azért mondott le, mert tudta, az istállónak ez az érdeke, neki pedig még eljön az ideje.

Kétségkívül nagy győzelmet aratott a múlt vasárnap Monzában Daniel Ricciardo, és az év első felében csak szenvedő ausztrál feltámadása is szép emberi történt. Csapattársa, a második helyen célba érő Lando Norris előtt viszont ugyanúgy van miért meghajolni. A brit a futam hajrájában a biztonsági autós fázis segítségével lőtávolon belülre került csapattársához, és miután a két legfőbb rivális, Max Verstappen és Lewis Hamilton addigra már kiszálltak a versenyből, lényegében maguk között dönthették el a győzelem sorsát.

Norris a korai körökben a csapatrádión kérte a McLarent, hogy szóljanak Ricciardóra, és növeljék a tempót, Aztán később egy csapatutasítás jött, hogy tartsák a sorrendet. Hasonlót már nem egyet láthattuk korábban az F1-ben. A mostani leginkább talán a Jordan 1998-as belgiumi helyzetére emlékeztetett, ahol a gyorsabb Ralf Schumachernek megtiltották, hogy megelőzze Damon Hillt. Abból utóbb lett is feszültség: Michael Schumacher a csapatutasítás miatti elégedetlenségében vásárolta ki év végén a szerződéséből Ralfot, akit Eddie Jordanék lényegében az első F1-es győzelmének lehetőségétől fosztottak meg. Neki ezek után három évet kellett várnia a sikerre.

Daniel Ricciardo és Lando Norris (Fotó: XPB)

Most Norris számára is az első F1-es győzelem volt a tét, ráadásul annyira erős szezont futott eddig, hogy megérdemelte volna, ha harmadik közös évükben ő aratja a McLaren 9 év utáni első győzelmét. Ő azonban kötelességtudóan beállt a sorba, és ami ennél is fontosabb: feszültségnek, panasznak nyoma sem volt, a célba érkezés után ugyanolyan önfeledt kiáltozással ünnepelt, mint a győztes Ricciardo.

Csapatrádióját hallva azonnal világossá vált, mekkora kincs ő a McLaren számára, mennyire meghatározó része a mezőny élére való visszatérést megcélzó projektjüknek, és miért hosszabbítottak vele hosszú távra.

„Természetesen volt pillanat” – mondta Norris a Sky Sportsnak a McLaren szerdai ünnepsége után arról, gondolt-e rá, hogy ő is megnyerheti az Olasz Nagydíjat. „Minden versenyző nyerni akar. És mindegy milyen körülmények mellett mész, mindig nyerni akarsz. Ebben a helyzetben meg akartam lépni, legalább megpróbálni.”

„Az egyik körben közel is kerültem hozzá, de aztán eszembe jutott, mennyi mindent tett értem a csapat, és abban a pillanatban csak egy dolgot akartam: segíteni a csapatnak.”

A futam után egyébként arról is beszélt a sajtótájékoztatón, hogy mielőtt támadásba lendült volna, eszébe jutott, milyen véget ért Lewis Hamilton és Max Verstappen csatája, ami ugyancsak elrettentette a próbálkozástól.

Lando Norris és Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Rossz hasonlattal élve ez olyan érzés lehetett Norris számára, mint a kutyának, amikor az orrára helyeznek egy jutalomfalatot, de nem kaphatja be azt, amíg a gazdája nem engedi: az ösztöneivel ellentétesen kellett cselekednie. És ez nem derogált neki. Az, amit erről mondott, pedig az intelligenciáját is dicséri.

„Azt is tudom, hogy ha több versenyt akarok nyerni, arra jövőre és az azt követő időszakban nagyobb esélyem lesz, így a legjobb, ha bebiztosítjuk ezeket a pontokat, és valamit biztossá teszünk ahelyett, hogy mindent kockára tennénk. Persze nem mintha mindent kockára tettem volna, nyilván a megfelelő módon csináltam volna.”

„Egyszerűen nem hagytam, hogy az egóm az utamba álljon, csak azért, hogy elérjek valamit pár hétvégével vagy akár egy évvel túl korán.  Meg akartam próbálni, minden versenyző meg akarja, benne van az ösztön, hogy győzni akar, hogy mindenkit le akar győzni a pályán. De én a csapatért is vagyok itt, és belül én is boldog voltam. Persze szomorú is egyben, de örültem, hogy hazahoztuk ezt a kettős győzelmet.”

Lando Norris (Fotó: XPB)

A boldogsága pedig nagyon is őszintének tűnt. A harmadik évét tölti a McLarennél, pontosan tudja, hogy ez a győzelem ugyanolyan csodálatos érzés a csapattársainak, és a többiek öröme sokat jelent számára. „Igen, különleges volt. Nem tudom leírni az érzést, egyszerűen nagyon jó érzés tölt el belül, mert minden ember arcára mosolyt csaltál, és csak boldog arcokat láttál. És nekem ez itt az egyetlen célom. Persze amellett, hogy versenyeket nyerjek” – tette hozzá. „Elképesztő volt. Mindenki ünnepelt, boldog volt. Ilyet nem gyakran élünk át, legalábbis nem olyan mértékben, mint ezen a hétvégén. Ez egyértelműen különleges.”

Norris emellett arról is beszélt, hogy Ricciardo jó formájának is képes örülni. Eddig egyértelműen dominált házon belül az ausztrállal szemben, ám a csapat szempontjából fontosnak tartja, hogy kollégája is jobban teljesítsen, elégedettebb legyen az autójával. „Egyértelműen sokkal közelebb van hozzám. És ez nekem is jó bizonyos szempontból, hiszen bármennyire is le akarod győzni a csapattársad minden körülmények között, így jobban megdolgoztat, az egész csapatot hajtja, és ez segítség a konstruktőrök között is. A Ferrarival futunk versenyt, két nagyon jó versenyzőjük van, akiket nem könnyű legyőzni, és Daniel nehéz első féléven van túl. Most viszont egy kis áttörést ért el, kezdi megmutatni, hogy képes arra, amire mindenki képesnek tartja. Ez mindannyiunk számára csak jó.”

Daniel Ricciardo és Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: McLaren)

További tartalmak