Musorujsag
Élő Eredmények

„Hamiltont nem a szerencse, hanem a mérnöki tudomány mentette meg”

„Hamiltont nem a szerencse, hanem a mérnöki tudomány mentette meg”

Autosport
Nem a szerencse mentette meg Lewis Hamiltont múlt vasárnap a monzai baleset során, hanem a mérnöki tudomány – jelentette ki a glória fejvédő tesztelésében is részt vevő Cranfieldi Egyetem motorsportprogramjának igazgatója.

A címvédő bajnoki riválisával, Max Verstappennel ütközött (miután megdobták a kerékvetők, a holland autója az ellenfelén landolt) Monzában, balesete után pedig ő maga, csapatvezetője és az FIA illetékesei is elmondták, a glória fejvédő nélkül sokkal rosszabb lett volna az ütközés kimenetele. Hamilton úgy fogalmazott, a 2018-ban bevezetett biztonsági eszköz mentette meg az életét.

Az eset után többen megjegyezték, Hamiltonnak valóban nagy szerencséje volt a fejvédővel, néhány évvel korábban ugyanis valóban végzetes baleset is lehetett volna egy, a múlt vasárnapihoz hasonlóból. Ami a szerencsét illeti, arról Clive Temple hallani sem akar!

A szakember a glória Forma–1-es, majd a kisebb kategóriákban való bevezetését megelőző átfogó tesztelésében részt vevő Cranfieldi Egyetem motorsportos programját vezeti, és jobban örülne, ha a szerencse helyett a mérnöki tudománynak mondanának köszönetet. „Hamiltonnak nem szerencséje volt” – kezdte határozottan.

Lewis Hamilton autója a baleset után (Fotó: XPB)

„Tény, hogy tudományos mérnöki munka áll annak a folyamatnak a hátterében, ami egyre biztonságosabbá teszi a versenyzést. A biztonság elsődleges szempont a motorsportban. A glóriát 2018-ban vezették be, és már abban az évben bizonyította az értékét, amikor Charles Leclerc-t megvédte Fernando Alonso elszálló McLarenjétől” – utalt a fiatal monacói és a rutinos spanyol belgiumi ütközésére.

„2020 novemberében is ott volt Romain Grosjean tüzes balesete, mely során ismét előtérbe került a glória más biztonsági intézkedésekkel együtt. Kimutatták, hogy mára a glória az egyik legfontosabb biztonsági eszköz, ami az F4-től kedve az F1-ig számos kategóriában szolgál. Ez a baleset is bizonyította, hogy a glória fontos részét képezi az autó biztonságkritikus részeinek” – emelte ki.

„Hamilton az ütközés során azt tapasztalta, hogy Verstappen autója az ő autójának a tetejére esett, ami nagyjából olyan, mintha egy egyemeletes londoni busz landolt volna az autóján” – zárta gondolatát a brit szakember.

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA/Matteo Bazzi) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA/Matteo Bazzi)
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak