Musorujsag
Élő Eredmények
×

Verstappen sem aggódik a büntetés miatt: Még semmi sincs veszve!

Verstappen sem aggódik a büntetés miatt: Még semmi sincs veszve!

Red Bull
Értelemszerűen nem tartja ideálisnak a három rajthelyes büntetést, Max Verstappen azonban nem érzi, hogy emiatt bármi is veszve lenne az Orosz Nagydíjat vagy a bajnoki csatát illetően. Az esélyekkel kapcsolatban megjegyezte, a tavalyi jó szereplés magabiztosabbá teszi.

Miután a versenybírák „túlnyomórészt” őt találták hibásnak a monzai ütközés után, Max Verstappen három rajthelyes büntetést kapott, ami a hétvégi Orosz Nagydíjon lép majd életbe. Bármilyen jól is szerepel tehát a holland az időmérőn, az már most biztos, hogy nem fog az első sorból startolni. Főnökéhez hasonlóan azonban ő sem aggódik emiatt.

Christian Horner nemrég arról beszélt, Szocsiban ez a három rajthely annyira nem nagy hátrány, hiszen a hosszú célegyenesben gyorsan vissza lehet nyerni a pozíciókat. A cél Verstappen számára is ez lesz; ami pedig a bajnoki esélyeket illeti, érzése szerint azokra még kevésbé hat a büntetés.

„Természetesen nem ideális egy ilyen büntetés, de én úgy látom, hogy semmi sincs még veszve” – fogalmazott a listavezető a Red Bull előzetesében. „Ami a bajnokságot illeti, nagyon sok hétvége van még hátra, a különbség pedig igen kicsi. Megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni ebből a hétvégéből, és azzal a csomaggal dolgozunk majd, ami rendelkezésünkre áll.”

Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete (Fotó: MTI/EPA/Matteo Bazzi) Max Verstappen és Lewis Hamilton balesete (Fotó: MTI/EPA/Matteo Bazzi)

Ami a balesetet illeti, Verstappen már nem akar a történteken rágódni; csak és kizárólag az előtte álló feladatra összpontosít. „Az ember annyit gondolkodhat ezeken, amennyit csak akar, de szerintem az a fontos, hogy előre nézzük, és tovább nyomjuk. Én továbbra is úgy érzem, hogy versenybaleset volt, de kaptunk egy három rajthelyes büntetést, és most már ezzel kell dolgoznunk. A monzai több okból sem a mi napunk volt, de már csak előre tekintek és Szocsival foglalkozom” – fogalmazott.

Ami az esélyeket illeti, a hétvége előtt a többség a Mercedest tartja esélyesnek, a csillagosok ugyanis a hibridéra kezdete, vagyis a 2014-es szezon óta egyetlenegyszer sem találtak legyőzőre az orosz pályán. Verstappen ennek ellenére igyekszik erőt meríteni a tavalyi versenyből, ahol ketté tudta választani a Mercedes pilótáit, és másodikként ért célba.

„Tavaly nagyon jó volt másodikként beérni, főleg azért, mert ez sosem tartozott az erősebb helyszíneink közé. Idén egyébként is versenyképesebbek vagyunk, jobb a csomagunk, szóval érdekes lesz látni, mennyire leszünk ütőképesek ott. Természetesen teljesen más lesz, mint Monza volt, és most úgy tűnik a hétvégén esni fog az eső. A pálya elrendezése más, mint az előző helyszíneké volt, szóval már várom, hogy lássuk, mire vagyunk képesek ott” – zárta gondolatát.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak