Musorujsag
Élő Eredmények

Így kerülheti el Russell, hogy Hamilton „bedarálja” a Mercedesnél

Így kerülheti el Russell, hogy Hamilton „bedarálja” a Mercedesnél

Sky Sports, Channel 4
David Coulthard szerint a könyörtelen Lewis Hamilton könnyen „bedarálhatja” George Russellt a Mercedesnél, ám a címvédő korábbi csapattársai tudják, hogyan előzheti ezt meg a brit tehetség.

Izgalmas felállással vág neki a Forma–1 új korszakának a Mercedes. Lewis Hamilton mellé a jövő egyik reménységét, George Russellt ültetik be, amivel új kihívás elé állítják bajnokukat, hiszen házon belül kap egy komoly ellenfelet, aki fiatal, sikerre éhes, és az ő hátán kapaszkodna feljebb.

Miközben e párost sokan Hamilton szemszögéből érzik „veszélyesnek”, a korábbi versenyző, David Coulthard rámutatott, Russellnek is lehet vesztenivalója, mivel ha nem talál fogást honfitársán, könnyen oda lehet a fiatalos lendülete.

„Ez lesz George erőpróbája egy másik generációba tartozó versenyző ellen. Ez lesz az a pillanat, amikor George Russell a jövő világbajnokává válhat. Eddig egyik csapattársa sem szorongatta őt meg, de Lewisszal más lesz.”

„Az elején csak ő lesz a fiatal, tele energiával. Friss lesz. De aztán le fog amortizálódni a könyörtelen Lewis mellett. És ez lesz az a pont, amikor fiúból férfivá válhat”

– mondta a skót a Channel 4 csatornának.

Hamilton korábbi csapattársai szerint némi tudatossággal elkerülhető lesz Russell számára, hogy eltompuljon honfitársa mellett. „Egyszerűen mennie kell, és önmagának kell lennie az új csapatánál” – javasolta Jenson Button, aki három szezont húzott le Hamilton társaként a McLarennél. „Nem szabad azzal foglalkoznia, mit csinál Lewis, csak a maga dolgát kell csinálnia, és önmagának kell lennie.”

Lewis Hamilton és George Russell (Fotó: Lewis Hamilton/Twitter)

Button 2010-ben érkezett a McLarenhez, és bár ő volt az idősebb versenyző, de a csapatnál Hamilton volt a tapasztaltabb, vagyis ilyen szempontból Russelléhez hasonlított a helyzete. „Amikor besétáltam az ajtón, egyből azt kérdeztem: »Ez itt Lewis csapata, vagy egyformán fognak kezelni minket?« Azt mondták, egyformán kezelnek, amire én: »Akkor hol írjak alá?« Lewis számára viszont furcsa volt, hogy megérkeztem, és egyből azonos bánásmódot kaptam” – mesélte.

Button elmesélte, Hamilton egyik gyenge pontja akkoriban az volt, hogy nem fordított túl nagy figyelmet a csapat maga mellé állítására, inkább élt a tehetségéből. Emiatt rosszallóan is nézett rá, amikor ő tudatosan elkezdte kiépíteni a kapcsolatait a McLarennél. A 2009-es bajnok hangsúlyozta, honfitársa e téren azóta változott, Hamilton másik korábbi kollégája, Nico Rosberg szerint viszont Russellnek ettől függetlenül ugyanígy kell majd indítania a Mercedesnél.

„George-nak ki kell vívni a csapat támogatását. Ott kell lennie a gyárban, és maga mellé kell állítania az embereket.”

Button szerint érvényesülni csakis így lehet. „Biztosítanod kell, hogy a megfelelő személyek vegyenek körül. Csapatjátékosnak kell lenned, el kell vinned a srácokat vacsorázni. Az apróságok számítanak, mert ebből látják az emberek, hogy törődsz velük.”

George Russell (Fotó: Mercedes) George Russell (Fotó: Mercedes)

A két korábbi versenyző szerint emellett az is meghatározó lesz, Russell hogyan lép fel a Hamiltonnal vívott első csatájuk során. „A kérdés: kitart-e az első ütközetnél, vagy enged? Ez nagyon nehéz” – mutatott rá Rosberg.

„Ha kitart, és hiba lép fel, az ő hibája lesz, a kezdés pedig katasztrofális lesz. Ha viszont kitart, és Lewis hibája lesz, akkor az óriási lökést jelent.”

Button egyetértett: „Nem szabad engedned.”

A két exversenyző szerint Valtteri Bottas itt követte el a hibát: túl kedves és engedékeny volt Hamiltonnal és a csapattal. Rosberg ugyanakkor elismeri, a megvalósítás nem egyszerű. „A gond az, hogy családon belül történik, ez teszi olyan nehézzé. A csapatod a családod, de a családon belül nagy különbségek vannak, és ezt nehéz kezelni.”

Akárhogy is alakul, Rosberg szerint vesztenivalója Hamiltonnak van, mivel számára a sok rekord után feljebb már nincs ennél, eközben Russell csak felfelé emelkedhet. „Lewis a legnagyobb, és ha legyőzi egy fiatal, az nagyon kellemetlen helyzet.”

Borítókép: George Russell és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak