Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel nem tudja, itt lesz-e még az Aston Martin győzelmeinél

Vettel nem tudja, itt lesz-e még az Aston Martin győzelmeinél

Sky Sports
Azt nem tudja megmondani Sebastian Vettel, hogy ő is a csapat tagja lesz-e még akkor, abban viszont biztos, hogy az Aston Martin a győztesek közé fog emelkedni.

A múlt héten az Aston Martin megerősítette, hogy változatlan felállással vág neki a sok újdonságot hozó 2022-es szezonnak, és ezzel véget vetett a Sebastian Vettel esetleges visszavonulásáról és elbizonytalanodásáról folyó találgatásoknak. A négyszeres bajnok a csapat állítása szerint jól érzi magát az új közegben, azt ugyanakkor mindkét fél elismerte, hogy többet várt a mostani évtől, melyben kifogtak rajtuk a technikai szabályváltozások.

Mindez azonban csak a rövid távú céljaikon változtatott, a hosszú távúakon  nem: továbbra is az élmezőnybe vágynak, és a háttérben mindent meg is tesznek ennek eléréséért. Lawrence Stroll tulajdonos nemrég lerakta például a Silverstone-ban épülő új gyáruk alapkövét. Az új ultramodern, mindent egy fedél alá hozó épületbe legkorábban 2022 végén költözhetnek be, és az épülő új szélcsatornájukból és szimulátorukból is csak ezt követően kezdhetnek profitálni.

E hosszú távú projekt kapcsán egyre gyakrabban merül fel a kérdés: az építkezésben segítő Vettel meg tudja-e várni, mire az Aston Martin leszüretelheti a munkája első gyümölcseit. E kérdésre a brit Sky Sportsnak nyilatkozva Vettel elmondta, abban biztos, hogy célt érnek, csak abban nem, hogy mikor.

„Meglátjuk. A csapatunk növekszik, és sikeressé fog válni. Nehéz, gyakorlatilag lehetetlen megmondani, mennyi idő kell hozzá. Viszont nagyon elszántak, a csapat mindent megtesz, amire szükség van, és nagyon izgalmas az építkezés részének lenni.”

Az első nagy kiugrási lehetőséget a 2022-es szabályváltozások jelenthetik, ám kérdéses, az Aston Martin számára ez nem jön-e túl korán. „A jövő évi szabályváltozások nagyon izgalmasak. Mindenki kíváncsian várja, mit hoznak a mezőny számára. Egyelőre viszont nem tudom megválaszolni, ehhez meg kell várnunk a következő évet” – mondta Vettel arról, mit érhetnek el jövőre.

Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin) Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

Saját rövid távú céljain már változtatott a csapata. A konstruktőri harmadik hely megszerzésére már jó ideje nem gondolnak. „Nagyon szoros a küzdelem a mezőnyben. Remélem, a végéig még sok pontot gyűjthetünk. Jelenleg a hetedik helyen állunk a konstruktőröknél. Jó lenne, ha fel tudnánk zárkózni, esetleg meg tudnánk előzni az előttünk álló Alpha Taurit és esetleg az Alpine-t” – mondta a reális céljaikról Vettel.

 

A távolból figyelt bajnoki párharcról

Miközben hosszú távon a céljuk, hogy maguk is a részesévé váljanak, Vettelék egyelőre csak szemlélői a bajnoki címért folyó küzdelemnek, amit Max Verstappen és a Red Bull idén szorosabbá tett, mint Vettel és a Ferrari bármikor.

A német nem mert jósolni a végeredményéről. „Nem is tudom. A technika szempontjából elég egyenlő küzdelem ez. Szerintem inkább az emberi tényező fog dönteni. De én ezt csak távolról figyelem, szóval nem erre fókuszálunk elsősorban.”

Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközései kapcsán elmondta, nem gondolná, hogy a két versenyző az „engedsz, vagy ütközünk” elvét követné, és ennek eredménye, hogy Monzában már másodszor torkollott balesetbe a csatájuk. „Szerintem közülünk senkinek sem áll szándékában ütközni, amikor bebújik valaki mellé, vagy próbálkozik egy előzéssel. Van, hogy a dolgok rosszul sülnek el, és van, hogy valaki hibáztatható, míg máskor nem. Ez normális így. A bírák dolga dönteni arról, valaki hibáztatható-e. Nem hinném, hogy ez könnyű lenne, mert minden helyzet más. De amíg az ember nem érintett benne, nem olyan fontos számára” – vonta meg a vállát Vettel.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak