Musorujsag
Élő Eredmények

Bejelentést tett a Haas a 2022-es versenyzőfelállásáról

Bejelentést tett a Haas a 2022-es versenyzőfelállásáról

Haas
Ahogy ígérték: a Haas az Orosz Nagydíj kezdete előtt bejelentést tett a 2022-es versenyzőfelállásáról.

Günther Steiner csapatfőnök a héten azt nyilatkozta, még Szocsi előtt véglegessé válik, hogy jövőre is a jelenlegi versenyzőpárosukkal folytatják. Csapata ennek megfelelően az Orosz Nagydíj csütörtöki sajtónapját egy hivatalos bejelentéssel indította: megerősítették, hogy 2022-ben is Nyikita Mazepin és Mick Schumacher lesz a két versenyzőjük.

Az orosz és a német idén mutatkozott be a Forma–1-ben, és a Haas már a múlt évi szerződtetésük idején hangsúlyozta, a mostani évet a 2022-es felkésztésnek szánja, vagyis legalább két évre tervez a fiatalokkal. Maradásukat éppen főtámogatójuk, a Mazepint szponzoráló Uralkali hazai versenyhe előtt erősítették meg. Közleményükben a szerződés időtartamáról nem esett szó, csak a 2022-es szereplést említik.

„Tudtuk, hogy a volán mögött stabilitást akarunk 2022-re, és örömmel erősítem meg, hogy Mick Schumacher és Nyikita Mazepin fog versenyezni az Uralkali Haas F1 Teamnél jövőre” – mondta Günther Steiner. „2021 mindkét versenyző számára lehetőséget kínált arra, hogy tanuljon a Forma–1-ről. Újoncokként sokat is tanultak idén. Nehéz szezon ez a jelenlegi csomagunkkal, de ők így is vállalták a kihívást, szorosan együtt dolgoztak a csapattal, hogy megismerhessék a folyamatokat, alkalmazkodjanak az F1-es szezon szigorához és mindenhez, ami ezzel jár, akár csapaton belül, akár azon kívül.”

„Most már a 2022-es szezonra tekintünk, és hisszük, hogy előrébb fogunk jutni csapatként, és Micknek és Nyikitának egy versenyképes csomagot tudunk biztosítani, hogy megtegyék a következő lépést az F1-es pályafutásukban.”

Mick Schumacher, Günther Steiner és Nyikita Mazepin (Fotó: XPB)

A bejelentésük elsősorban Schumacher miatt váratott magára idáig, mivel esetében a Haasnak nemcsak a versenyzővel, de az őt támogató Ferrari Akadémiával is megállapodást kellett kötnie. A német hangsúlyozta, jól érzi magát a csapatnál. „Azzal, hogy a Forma–1-es mezőny tagja lehetek, az álmomat élem. A mostani az első évünk a Haasszal, nagyon izgalmas és tanulságos. Biztosra veszem, hogy jövőre minden most szerzett tapasztalat a hasznomra fog válni.”

„Az új technikai szabályok kapcsán a Haasnak és a minket támogató Ferrarinak is komoly ambíciói vannak, és természetesen hisszük, hogy 2022-ben közelebb kerülünk a mezőnyhöz, és a pontokért küzdhetünk. Örülök, hogy egy erősödő csapat tagja lehetek, és mindent megteszek, hogy előrébb jussunk.”

„Végül szeretnék köszönetet mondani a Ferrari Versenyzőakadémiájának a belém vetett bizalomért, és a támogatásért, amit az évek során nyújtottak!”

A Ferrari külön közleményt adott ki Schumacher hosszabbítása kapcsán. Versenyigazgatójuk, Laurent Mekies jelezte, elégedettek versenyzőjük fejlődésével. „Az első Forma–1-es szezonjában Mick bizonyította a képességeit, amiket már a pályafutása korábbi szakaszában is csillogtatott. Gyors, elhivatott, jó munkamorállal bír, akar és képes is tanulni – ezek azok a vonásai, amik kiemelték őt, amióta az akadémiánk tagja, és amiket az első évében is megmutatott a Haasnál. Nagyon hiszünk abban, hogy még nagyobb fejlődést ér el ennél a csapatnál, amelynek ugyanezek a céljai” – mondta a francia.

Mick Schumacher (Fotó: XPB)

Mazepin maradása sosem tűnt kérdésesnek, Steiner a vele való megállapodást már hónapokkal ezelőtt fixnek nevezte. „Izgatott vagyok a következő év kapcsán. Az új autó egy nagy lehetőség lesz a Haas csapata számára, és szeretnénk együtt fejlődni. Szerintem erősek leszünk jövőre” – mondta szűkszavúan az orosz.

A Haas utolsó előtti csapatként véglegesítette a 2022-es felállását. Az F1 jövő évi mezőnyében már csak egyetlen hely kiadó: az Alfa Romeo nem határozott még arról, ki lesz Valtteri Bottas csapattársa.

Borítókép: Mick Schumacher és Nyikita Mazepin (Fotó: Haas)

További tartalmak