Musorujsag
Élő Eredmények
×

Ezért vágott savanyú arcot Mazepin a bejelentéshez készült fotón

Ezért vágott savanyú arcot Mazepin a bejelentéshez készült fotón

Motorsport-Total, Crash
Furcsára sikerült a Haas versenyzőiről a maradásuk bejelentéséhez készített fotó – Nyikita Mazepin elmagyarázta, miért vágott olyan savanyú arcot, főnöke pedig kikotyogta, hogy a Ferrari miatt késlekedtek.

Érdekes fotóval jelentette be a Haas csütörtökön, hogy a jelenlegi két versenyzőjével folytatja 2022-ben. Míg Mick Schumacher széles mosollyal pózolt a kamerának, addig Nyikita Mazepin savanyú arcot vágott. Ezt akár hű ábrázolásának is tekinthetjük a csapaton belüli szerepekről: az amerikaiak egy jó és egy rosszfiút foglalkoztatnak. A Haas persze aligha akart efféle üzenetet közvetíteni.

A világhálón találgatás indult arról, mi állhat Mazepin komorsága hátterében, amit csak még különösebbé tett, hogy az orosz a kiadott közleményben is csak két mondatot mondott, miközben Schumacher hosszan megköszönte mindenkinek a belé vetett bizalmat.

Mazepin szerint egyszerű magyarázat van a fotóra.

„Én Moszkvában születtem, vagyis Oroszország északi részén. És amikor délre érkezel, arra számítasz, hogy meleg lesz az idő, napsütés fogad. Ehelyett csak esőt kapsz. Egyszerűen rossz hangulatban voltam. Sajnálom, hogy egy ilyen fontos fotón így néztem ki”

– kért bocsánatot a furcsaságért.

Az újonc tehát nem azt próbálta sugallni, hogy vannak aggályai a Haasszal közös folytatás kapcsán, és nem is azt, hogy nehezére esik Schumacher mellé állni. A bejelentés egyébként számára csak magától értetődő formaság volt. Mazepin megerősítette, eleve több évre szóló szerződése volt a csapattal. „Már tudtam, hogy a csapatnál maradok” – ismerte el.

Nyikita Mazepin (Fotó: Haas)

Főnöke, Günther Steiner eközben arról beszélt, miért csúszott ennyit a felállásuk megerősítése. Elmondása szerint ennek Schumacherhez volt köze, és neki sem a Haasszal, hanem a Ferrarival kellett egyezkednie. A vörösökkel egy hosszú távú szerződés részleteit kellett tisztázni.

„Micknek hosszú távú egyezségei vannak a Ferrarival. Nem ismerem ennek részleteit, szóval erről ne engem kérdezzenek, de bizonyos dolgokat tisztázniuk kellett, és ez időbe telt”

– magyarázta Steiner. Elárulta, a bejelentést valójában Monzára tervezték, de a Ferrari kicsit megcsúszott. „Monza volt a cél, de nem jött össze. Valami még hiányzott, elszámoltuk magunkat.”

A csapatfőnök ezzel együtt azt is megerősítette, hogy nem főszponzoruk, az Uralkali és Mazepinék miatt vártak Oroszországig a közlemény kiadásával. „Semmi más oka nem volt annak, hogy itt került rá sor. Sosem volt semmiféle problémánk, és örülök, hogy végre letudtuk ezt. Egyszerűen még nem volt meg az aláírás” – magyarázta, hozzátéve, Schumacher esetében sem voltak aggályaik a német maradása felől, ezért sosem tárgyaltak más versenyzőkkel.

Borítókép: Mick Schumacher és Nyikita Mazepin (Fotó: Haas)

További tartalmak