Musorujsag
Élő Eredmények
×

Úttörővé avatná Verstappent Leclerc Szocsiban…

Úttörővé avatná Verstappent Leclerc Szocsiban…

F1
Érzi az új motor által jelentett előrelépést Charles Leclec, akinek a csere miatt Max Verstappennel együtt kéne az élmezőnybe kapaszkodnia vasárnap.

Új motorja első éles bevetéséről szól a Ferrari számára a hétvégi Orosz Nagydíj. A hibrid oldalon vetettek be új specifikációt Charles Leclerc autójában. A monacói a plusz lóerőkért cserébe a mezőny végéről lesz kénytelen rajtolni vasárnap, mivel a mostani már a negyedik hajtóegysége.

Leclerc a délutánt ugyan csak a 10. helyen zárta, délelőtt még a leggyorsabb volt a középmezőnyben a két Mercedes és Max Verstappen mögött, 0,7 másodperces hátránnyal. „Nagyon jól ment, pozitív nap volt” – értékelt Leclerc. „Az új motor nagy változás mindenki számára, a mérnököknek és a szerelőknek is. Ez egy új elem, és jó látni, hogy minden úgy működött, ahogyan vártuk.”

„Mi most főként már a versenyre fókuszálunk, mivel bárhogy is alakul az időmérő edzés, úgyis a végéről kell rajtolnunk. Jó munkát végeztünk, annyi információt gyűjtöttünk, amennyit csak tudtunk, és elégedett vagyok a péntekkel.”

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

Az új motorról az olasz sajtó előzetesen azt írta, 10-15 lóerős javulást hoz a régi verzióhoz képest. Más források szerint 10 lóerő alatti lehet a nyereség. A vörösök próbálták kisebbíteni a váltás jelentőségét, és azt mondták, nem várnak nagy változást, komoly fejlődést. Leclerc ennek ellenére érezte az előrelépést.

„Érzem, hogy egy kicsivel jobb. És ez jó, az adatok is megerősítik. Jó látni és érezni ezt” – mondta a motor hatásáról.

Az új motor hatását más módon is fogja még érezni a hétvégén: vasárnap, amikor – jelen állás szerint – az utolsó rajtsorba áll be a futam rajtja előtt, mellette-mögötte a szintén új motort kapó Max Verstappennel. A plusz lóerőkre szüksége lesz a kétszeres futamgyőztesnek az előrébb jutáshoz, és reméli, hogy sorstársa töri majd neki az utat. „Nagyon nehéz ezen a pályán az előzés. Próbáltam a második szabadedzésen, és nagyon nehéz. Meglátjuk, nehéz jósolni. Mindent meg fogok tenni, de nehéz versenyre számítok.”

„Remélem, tudjuk segíteni egymást. De Maxnak valószínűleg könnyebb lesz kicsivel, mivel elég sokkal gyorsabbak nálunk. De próbálom kihasználni őt azzal, hogy mögötte maradok, és vele együtt előzgetek.”

 

A Ferrari nem tart az időmérő elmaradásától

Carlos Sainzra valamivel egyszerűbb feladat várhat, hiszen ő még a régi motorral versenyez. Pénteken mindkét edzésen egy hetedik helyet szerzett vele, és elégedetten összegezte napját. Részben mert jól működött Leclerc új motorja, részben mert úgy érzi, nincsenek rossz formában.

„Jó napom volt. Ráhagyással mentem, lépésenként haladtam, és próbáltam kiismerni az autót ezen a pályán, ahol nagyon meghatározó a magabiztosság, mert ez kell ahhoz, hogy elszánd magad a főként kilencven fokos kanyarok támadásakor.”

Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

A spanyol szerint csalóka a nap végeredménye az ő szempontjukból. „Úgy látjuk, megvan a tempónk. Többen föltettek egy második szett lágy gumit is, és rámentek a jobb időeredményekre a második szabadedzés végén. Ezt az eső fenyegetése miatt tették. Mi úgy döntöttünk, nem tesszük. Egyedül a szemcsésedés aggaszt minket jelenleg, amiről nem egészen tudjuk, honnan jön. De próbálunk dolgozni ezen vasárnapig.”

Sainz elmondta, nem tartanak attól a Ferrarival, hogy olyan komoly lesz az esőhelyzet, hogy teljesen elmarad az időmérő edzés, és a második szabadedzés eredményét veszik alapul a rajtsorrend megállapításához.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

További tartalmak