Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel a monacói rövidítésről: Ami jó, azt megölik

Vettel a monacói rövidítésről: Ami jó, azt megölik

Motorsport
Morgolódva fogadták az F1-es versenyzők a hírt, hogy a sorozat a közel 100 éves hagyománnyal szakítva 2022-től megkurtítja a Monacói Nagydíj hétvégéjét.

Nem szabad félni az újításoktól és a hagyományokkal való szakítástól – hirdeti jó ideje a Forma–1-et 2017-ben felvásárló Liberty Media. E vezérelv mentén sok újítást hozott az elmúlt pár év, köztük az idén tesztelt sprintfutamos lebonyolítással. Stefano Domenicali F1-elnök nemrég egy másik reformot is megerősített: 2022-től felszámolják a Monacói Nagydíj 1929 óta meglévő gyakorlatát, és a hagyományos csütörtöki szabadedzéseket ugyanúgy pénteken fogják lebonyolítani, mint minden más helyszínen. Ezzel a versenyhétvége lerövidítése a cél, mely a logisztika és a közvetítés szempontjából is könnyebbséget jelent.

A versenyzők véleményét megosztja az F1 döntése. A legélesebben Sebastian Vettel kritizált, aki sajnálja, hogy lassan minden jó hagyományt kiirtanak. „Általában jó szokott lenni, hogy van egy szabadnapunk. És nem a bulizás miatt, hanem mert egy kicsit több időnk van felkészülni. Ez amolyan monacós dolog volt.”

„De ami jó móka, azt megölik, szóval ezért csökkentik háromnaposra a hétvégét. Általában jellemző, hogy ami jó, azt többé nem lehet csinálni…”

– kritizált a négyszeres bajnok.

Később próbálta élét venni a megjegyzésének, és jelezte, csak viccelődött, ugyanakkor elismerte, nem sok értelmét látja a változtatásnak. „Nem igazán értem, miért kell megváltoztatni Monacót. Szerintem működött, Monaco kivétel volt. De mindegy, alkalmazkodni fogunk, bármi is lesz, és nem hinném, hogy észrevehető lesz a változás hatása. Hogy minden jót megölnek-e, azt valójában nem tudom, csak azért mondtam, mert jól esett kimondani. Nem gondoltam másra. Talán vannak dolgok, amik régen élvezetesebbek voltak, és vannak, amik ma azok.”

Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin) Sebastian Vettel (Fotó: Aston Martin)

Vettel mindenesetre nem volt egyedül a véleményével. Fernando Alonso sem sok értelmét látja a monacói hagyomány felszámolásának. „Szerintem nem jó, hogy egy nappal kevesebbet töltünk majd ott. Minden csapat más programot teljesít, mások a marketingtervei. Ez egy hasznos hétvége a szponzorok számára. A COVID miatt idén nyilván nem volt annyi marketingtevékenység, de remélhetőleg jövőre már visszatérünk a normalitás felé. És az a nap a szponzoroké is volt. Most csütörtökön nagyobb lesz az aktivitás, és péntektől már csak a versenypályára fókuszálunk.”

Lance Stroll eközben egy másik szempontot hozott fel: az eggyel több napból álló monacói hétvége tovább lekötötte a csapattagokat, így jövőre nekik ez enyhítés lesz. „Jövőre jó sok versenyünk lesz, ahogy idén is. Ahogy Fernando is mondta, jó Monacóban lenni, és mindig élvezetes a hétvége hangulata, az egy különleges verseny. Ugyanakkor a szerelőknek és mérnököknek ez eggyel több napot jelent otthon, ami a sűrű program miatt fontos.”

A legkevésbé Kimi Räikkönent hatotta meg a monacói újítás. A finn az év végén visszavonul, így amikor megkérdezték, mit szól a rövidítéshez, felszabadult mosollyal csak annyit felelt: „Nekem mindegy, hogy öt vagy egy napból áll-e a hétvége. Nem is gondolkodom ezen. Az én hétvégém jövőre ugyanolyan lesz, mint az összes többi…”

Borítókép: Sebastian Vettel és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak