Musorujsag
Élő Eredmények

Már 2022-re tesztel a Ferrari – partnerei nem kapják meg az új motort

Már 2022-re tesztel a Ferrari – partnerei nem kapják meg az új motort

F1, Racefans
Már a jövő évre tesztel, ennek köszönhetően vetette be az új hibrid egységét a Ferrari Szocsiban. Carlos Sainz még megkapja a fejlesztést, a partnerek már nem.

A jósoltnál egy futammal hamarabb, már az Orosz Nagydíjon bevetette új hibrid rendszerét a Ferrari. Charles Leclerc az idei 4. erőforrása részeként kapta meg a csapat jó ideje fejlesztett újítását, mely némi teljesítményjavulást is jelent. A hírek szerint a módosítás az MGU-K-t, a központi elektronikát és az energiatárolót érinti.

Noha megy a találgatás arról, mekkora teljesítményjavulást hoz a fejlesztés, a Ferrari versenyigazgatója, Laurent Mekies rámutatott, egyáltalán nem ez áll most a figyelmük középpontjában, mivel az új hibrid oldal éles bevetése nem is a rövid távú nyereségről szól, inkább amolyan teszt a 2022-es idényre.

„Mindenekelőtt ki kell emelni, hogy az új hibrid rendszer mostani bevetésével mi már a következő évre dolgozunk. A célunk, hogy a versenypályán erősítsük meg a hátralévő versenyeken, hogy helyes a hibrid rendszer és a teljes erőforrás fejlesztésénél követett irány. Egy dolog, hogy ott vannak a szimulációk és a tesztpad, a versenypálya teljesen más. Szóval ez az elsődleges célunk”

– emelte ki a francia.

Persze elismerte, mivel büntetés jár a cseréért, a McLarennel pedig szoros csatát vívnak a konstruktőri bajnokságban, nem volt mindegy sem az időzítés. E párharc szempontjából azonban nem érzi akkorának az előnyüket.  „Nincs már varázsmegoldás, amivel hirtelen nagy teljesítményjavulást érhetsz el egyik napról a másikra. Minden hozhat egy kicsit. Úgy véljük, ez egy kis előrelépést jelent, de nem fogja megváltoztatni az összképet. És ez az autó minden területén igaz. Tudjuk, hogy minden egyes területen fejlődnünk kell, és most ezen dolgozunk.”

Laurent Mekies (Fotó: XPB)

„A mostani az első nagy ellenőrzés, amit nem a tesztpadon, hanem a pályán végzünk el. Még korai megmondani, de a lényeg, hogy próbálunk felzárkózni a többiekre. Hogy ők hogyan fejlődnek, azt nehéz megmondani, de igyekszünk csökkenteni a lemaradásunkat.”

Ami a folytatást illeti, az már biztos, hogy Carlos Sainz is meg fogja kapni az újítást. Hogy hol, az még nem egyértelmű, de ha minden készen áll, talán már két hét múlva Törökországban. „A büntetés mértéke jelentős, és minden egyes pont számít a bajnokságban, ezért mérlegeljük, mi lenne észszerű a teljesítmény és a büntetés vonatkozásában. Nem akarjuk túl későre hagyni, mert minél tovább vársz, annál kevesebbet profitálsz a váltásból. Szóval a következő pár futamon valószínűleg döntést hozunk” – bocsátotta előre.

Két partnercsapatuk, az Alfa Romeo és a Haas eközben már nem számíthat az újításra. Ennek oka, hogy túl nagy munka lenne ennyi példányt elkészíteni. Az utóbbi csapatot vezető Günther Steiner elmondta: „Ez 2022-es újítás. Nekünk idén nincs értelme már használni. Logisztikailag szerintem nem lenne lehetséges számukra, mert ha nekünk odaadják, az Alfa Romeónak is oda kéne, és ezt nem tudják megvalósítani” – mondta.

 

Borítókép: Ferrari (Fotó: XPB)

További tartalmak