Musorujsag
Élő Eredmények

Még büntetést is kaphat a nap vesztesévé vált Norris

Még büntetést is kaphat a nap vesztesévé vált Norris

FIA
Nem elég, hogy most ejtette ki a kezéből pályafutása első győzelmét, Lando Norrisra még egy vizsgálat is vár Szocsiban.

Drámai és fájó nap volt a vasárnap Lando Norris számára Szocsiban. Karnyújtásnyira volt tőle a győzelem, amikor hét körrel a leintés előtt esni, aztán pár körrel később szakadni kezdett az eső. A McLaren versenyzője azok táborába tartozott, akik megkockáztatták, hogy a slick gumikon folytatják, és rajtavesztettek.

Norris csak a 7. helyen ért végül célba a rossz döntés következtében, és bár nehezen hisszük, hogy csalódottságát lehet még fokozni, de az FIA a leintés után egy kegyelemdöfésnek tűnő közleményt adott ki: beidézték a britet.

A vétsége, hogy a végül túl későn megejtett kerékcseréje előtt a boxutca bejáratánál elvesztette az uralmát az autója felett, majd úgy állt ki, hogy átvágta a boxbejárat fehér záróvonalát. Amennyiben az FIA bűnösnek találja, Norris még a 7. helyét is elveszítheti.

A mclarenes a Sky Sportsnak interjút adva nézte vissza az esetet, és elismerte: „Ezért még büntetést kaphatok. De ez már úgysem teheti rosszabbá” – mondta keserűen mosolyogva.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak