Musorujsag
Élő Eredmények

Három napig elemezte Norris a McLarennel, hogy bukták el a győzelmet

Három napig elemezte Norris a McLarennel, hogy bukták el a győzelmet

Autosport, Racefans
Három napig tartó kemény munka követte a McLaren és Lando Norris nagy szocsi csalódását. A brit elmondta, hogyan reagáltak az elpuskázott győzelemre, főnöke szerint mindkét fél csak jobb lesz a történtek után.

Vasárnap a futam után még a könnyeivel küszködött Lando Norris, miután az Orosz Nagydíj esős drámai végjátékában kicsúszott a kezéből pályafutása első győzelme. Másnap a McLarennel együtt viszont már belevetették magukat a munkába. Míg a csapat monzai kettős győzelmét nagy ünneplés követte Wokingban, az elveszített szocsi győzelmet elemzések, megbeszélések és Norris részéről két napon át tartó szimulátoros munka. Próbálták végigvenni, mi mindent csinálhattak volna másképp, illetve jobban Oroszországban.

A McLaren azzal bukta el az első helyet Szocsiban, hogy Norris a hajrában nemet mondott a kiállásra, csapata pedig ezt követően nem bírálta őt felül. Az eső erősödött, Norris túl sokáig várt ki a slickeken, a győzelemmel pedig a korábban kereket cserélő Lewis Hamilton sétált el.

„Természetesen sok mindent tanultunk. Én magam is arról, mit csinálhatnék jobban legközelebb, ha ugyanilyen helyzet állna elő, és hogyan tudnék jobb döntéseket hozni. De a csapat is sokat tanult, például arról, hogyan kommunikálhatnánk jobban, hogyan kaphatnék több információt a csapattól a döntéshozáshoz” – nyilatkozta az Autosportnak Norris csütörtökön.

Lando Norris (Fotó: Formula1/Twitter)

A brit elárulta, három napig tartott a futamuk és hétvégéjük kiértékelése. „Ez az egész annyira bonyolult. Amikor a tévében nézed, egyszerűnek tűnik, és a világ legkönnyebb döntésének gondolhatod. Sokszor úgy érzed, csak könnyű döntéseket hozhatsz. De valójában nem ilyen egyszerű. Sok dolog van, aminek a helyén kell lennie egy jó és helyes döntéshez.”

„Mi mindent felülvizsgáltunk, az egész versenyt, az első körtől a legvégéig. De természetesen főként az utolsó tíz kört. Megnéztük, mit tehetnék még azért, hogy segítsem a csapatot, és mit tehetne a csapat, hogy segítsen engem.”

„Két napot töltöttünk a szimulátorban, egy napot pedig a teljes kommunikáció felülvizsgálatával, valamint azzal, hogyan beszélünk egymással, és hogyan csinálhatnánk jobban legközelebb. Nem fogom elmondani, mik voltak a tanulságok, de sokat tanultam, és a csapat is. Nincs garancia semmire, de remélhetőleg legközelebb jobban fogjuk csinálni” – magyarázta Norris.

 

Egy újabb lépéssel közelebb a célhoz

Főnöke, Andreas Seidl már a futam után kiemelte, a történtek lehetőséget kínálnak arra, hogy Norris és a McLaren is megtegyen egy következő lépést, és magasabb szintre jusson.

„Ez őt és a csapatot is erősebbé fogja tenni. Amikor minden a terv szerint alakul, könnyű. Amikor viszont jön egy nagy csalódás, az egy lehetőség a tanulásra, a jobbá válásra. Számunkra, csapatként, de Lando számára is.”

A német csapatfőnök kiemelte, noha a McLaren sokat javult az elmúlt években, a mostani eset megmutatta, még mindig van miben fejlődnie. „Egy út közepén tartunk, a Forma–1 élére akarunk visszatérni. Megvan a világos tervünk, hogy milyen lépéseket kell tennünk ennek érdekében az infrastruktúra, a szervezet, a kultúra terén. Ezen útnak része, hogy elfogadod, nem minden alakul jól, és vannak csalódást keltő napjaid is. Ez egy lehetőség arra, hogy alázatos maradj, hogy a földön maradj, és folyamatosan tanulj” – magyarázta Seidl, kiemelve, továbbra is elégedett a csapata fejlődésével.

Andreas Seidl (Fotó: XPB)

Hogy adódik-e még hasonló lehetőség Norris és a McLaren előtt 2021-ben, az kérdéses. Biztató előjel, hogy a brit korábban már Spában is közel volt a pole-szerzéshez, Monzában erőből voltak kihívói a Mercedesnek és a Red Bullnak, vagyis vannak hétvégék, amikor okkal várhatnak kiugró eredményt.

Norris a hátralévő hét versenyhelyszínre tekintve elmondta, hol számítanak még jó teljesítményre maguktól. „Remélem, mindenhol, de szerintem az olyan helyeken, mint Amerika, jók lehetünk. Abu-Dzabi tavaly jó volt számunkra, de idén átalakítják a pályát, ami nem kedvez nekünk annyira. Mexikóban szerintem egészen erősek lehetünk. De nehéz jósolni. Oroszországban nem számítottunk rá, hogy ennyire jók leszünk, ahogy Zandvoortban sem számítottunk arra, hogy annyira rosszak. Már a szezon végéhez közeledünk, de még mindig tanulunk az autóról, hogy mi teszi gyorssá vagy lassúvá. És tanulhatunk 2022-re is, hogy akkor ne legyünk már lassúak, csak mindig gyorsak” – összegzett a McLaren versenyzője.

Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak